XXVIII. - Adj 10 percet

 Sziasztok!:)

Megérkeztem a 28. résszel, remélem tetszeni fog nektek! Igen, megint késtem és ezentúl sajnos csak hetente tudom majd hozni a részeket, mert nincs annyi időm írni (év vége, stb.).

Tegnap mikor hazaértem zongora versenyről (ezüst minősítést kaptam!:D) és felléptem, azt hittem, hogy semmi változás nem lesz, erre nem csak a látogatások száma ugrott meg, hanem még a blog tajgai is többen lettek! 21 rendszeres a részemről nem semmi, őrületesek vagytok! :) Üdvözlöm az új tagokat, remélem nem fognak bennem csalódni.

Még valami. Emlékeztek a bébiszitteres blogomra, amit nemrég megnyitottam? Nos, az törlésre került, mert nem voltam biztos benne, hogy jól meg tudom írni. Múlt hétvégén viszont, amikor valami új dolog után néztem, visszamentettem. Új külsőbe öltöztettem (az előző szörnyű volt!:S) és újraírtam a prológust; megváltoztattam egy kicsit a dolgokat. Az alap történet kb. maradt ugyanaz, de teljesen új az egész, akinek van kedve lessen be, remélem tetszeni fog. Oda is ma érkezett új rész! :) Katt!

Harosan jövök xxx.

~Niall~

Harry értesített, hogy megtalálták Wintert, én pedig azonnal autóba pattantam és elindultam a megadott címre. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy minél előbb lássam és a karjaim közé kapjam. Szükségem volt rá úgy, mint a levegőre. Nélküle nem tudtam még egy lépést sem megtenni és elhatároztam magam, hogy amint oda érek vissza fogom szerezni. Nem érdekelt, hogy hogyan. Tervem még nem volt, de célommá tűztem ki, hogy bemutathassam őt a még mindig Londonban tartózkodó családomnak, és nem úgy, mint az exemet, hanem, mint azt a lányt, akiben a jövőmet látom. 

Leparkoltam Harry kocsija mellé és az ajtóhoz siettem. Bentről üvöltés hallatszott ki, így azonnal tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, mert Winter ezek szerint már a plafonon van. Erőteljesen megnyomtam a csengőt, a következő pillanatban pedig ki is nyitották a bejárati ajtót. Eloise állt előttem fáradtan, de azért bátorítóan rám mosolygott. 

- Nem akarok találkozni vele - kiáltotta Winter. 

- Pedig már megérkezett - tudatosította benne Harry, és én ezt vettem belépőként. A nappaliba léptem, amivel egy időben az egész házra csend telepedett. 

Ott állt előttem farmerben és egy egyszerű felsőben, haját felkötve. Mint mindig most is gyönyörűen festett, de szemei szikrákat szórtak felém. Előbukkanni kívánó mosolyomat elrejtettem, komoly arckifejezést öltöttem magamra. Harry és Liam kimentek a konyhába maguk után húzva a lányokat, akik viszont inkább minket figyeltek volna, mert félő volt, hogy ha mi ketten egy szobában tartózkodunk ebben a helyzetben akkor itt minden repülni fog. Kemény tekintetét rám szegezte és próbált bűntudatot kelteni bennem, de arra nem volt szükség, mert már így is elég rosszul éreztem magam. 

- Tudom, hogy haragszol rám és a pokolra kívánsz, de meg kell hallgatnod - kezdtem határozottan. Egy egyszerű mozdulattal megfordult és felrohant a lépcsőn. Bátorságom eltűnt, de dühöm hajtott, így utána mentem és mielőtt még becsaphatta volna előttem az ajtót, megállítottam a lábammal. Kint akart tartani, de erősebbnek bizonyultam, így a következő pillanatban már én is bent álltam a kicsi szobában, ami olyan tisztának bizonyult, hogy hirtelen féltem megmozdulni. 

- Nem kellett volna ide jönnöd - állt meg előttem. Hangjában bármennyire is hallatszott a düh, még mindig ugyanúgy csengett, mint akkor, amikor még minden rendben volt. 

- Ha arról lett volna szó, hogy visszaszerezhetlek, akkor még az Északi - sarkra is utánad mentem volna. Csak adj 10 percet, elmondom, amit akarok és utána nyugodt szívvel távozok, ha még mindig hazugnak tartasz - váltottam át könyörgőre. Pár pillanatig gondolkozott, majd bólintott egyet, de mozdulatai határozatlanok voltak. Leült az ágyra, én pedig felhagytam a vicces megoldással, mely szerint prezentálom majd a beszédemet, így inkább leültem elé a földre, hogy kényelembe helyezzem magam, de szemben lehessek vele. - Mullingarben születtem, Írországban. A családom ott él, én pedig csak azért keveredtem Londonba, mert elindultam az X-faktor tehetségkutató műsorában, ahol összeraktak azzal a négy idiótával, akiket te már ismersz. Egy bandává váltunk és pár évig szerencsésen turnéztunk és írtuk a különböző dalokat, de felbomlottunk, mert Zayn és Louis családot alapított. Az egész az ő döntésük volt, így megharagudtam rájuk és azóta nem is beszéltünk. Egyetemre mentem és így kerültem be hozzátok irodalom tanárként. Az első órán mindenkivel tisztáztam az első percekben, hogy a múltamat tartsák titokban és erről ti Linnel lemaradtatok, mert elkéstetek, de nem féltem, mert Eloise elmondta, hogy még soha életedben nem hallottál a bandáról. El akartam mondani az egészet, de magával ragadott a dolog, hogy egy lány végre nem azért lóg velem és nem azért szeret, mert én vagyok a híres Niall Horan a One Directionból. Úgy beléd habarodtam Winter, hogy el sem tudod képzelni. Amíg el nem hagytál szinte teljesen biztos voltam benne, hogy mi ketten egymásnak vagyunk teremtve. Még soha sem találkoztam hozzád hasonló lánnyal és ez magával ragadott. Bízom benne, hogy megbocsátasz nekem. Reménykedem benne, hogy jelentek számodra annyit, hogy adj még egy esélyt, de ha nem teszed, én azzal is megelégszem. Azt hiszem ennyit akartam mondani. 

Mindvégig tartottam a szemkontaktust, de az megijesztett. Barna tekintetében düh és fájdalom égett. Mondandóm után is ugyanolyan ridegen ült a helyén, majd a kezén ékeskedő karórára nézett, de mikor rájött, hogy még nem telt le az időm a plafonra emelte íriszeit.
- Mit vársz, hogy mit mondjak? - suttogta halkan.
- Azt, hogy visszafogadsz és adsz egy esélyt - térdeltem fel és kezeim közé véve arcát, lehúztam, hogy egy vonalban legyen az enyémmel. Tekintete könnyes volt, ajka egy kicsit megremegett, ahogy a szemembe nézett. Épp úgy fájt neki is ez az egész, mint nekem, ezért sem értettem, hogy miért nem akarja helyrehozni a dolgokat. - Mást szeretsz? Nem is éreztél irántam semmit? Mondj valamit, kérlek.
Homlokát az enyémnek támasztotta és lehunyta szemeit. Ajkait szétnyitotta, hogy levegőt tudjon venni, miközben könnyei ismételten patakzottak és megint miattam. Becsuktam a szemeim és számat lassan az övéhez érintettem. Már csak ez olyan hatással volt rám, mint egy villámcsapás. Felbátorodva attól, hogy nem lökött el magától óvatosan megcsókoltam. Azonnal reagált, ami meglepett, de jó érzéssel töltött el. Úgy gondoltam, hogy bármi is fog történni ezután, legalább még egyszer részesülhettem csókjának ízében. Lehúztam az ágyról és a térdemre ültettem, miközben ő a derekam köré kulcsolta a lábait. Közelségének mámora elöntött és csak akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire is hiányzott valójában. Ujjaival óvatosan hajamba túrt, miközben még jobban karjaim közé bújt. Illata bekúszott az orromba, puha bőre még mindig ugyanolyan tapintású volt, mint legutóbb. Mutatóujjamat nyakára vezettem és megérintettem azt a helyet, ahol tökéletesen érezhettem szívének heves dobogását. Azok az érzések táplálták őt is, mint engem; még mindig szeretett, bármennyire is rontottam el a dolgokat. Ez az egy dolog képes volt annyira felvidítani, hogy szinte el is felejtettem minden hibámat, amit vétettem.
- Winter, baj van! - rontott be a szobába Eloise hangos robajjal. Meghitt pillanatunknak itt lett vége; Wi úgy tolt el magától, mintha semmi sem történt volna az előző percekben. Felkelt az ölemből és idegesen tekintett húgára, akinek viszont leesett a dolog. Teljesen elszégyellte magát, amire semmi szükség nem volt, annak ellenére, hogy belül mégis haragudtam rá egy kicsit. - Apa úton van ide. Tudja, hogy Niall eljött érted és vissza akar vinni Londonba.
- Ez nem lehet! El kell tűnnünk innen!
Elkezdett rohangálni a szobában, és egy pillanat alatt előteremtette a bőröndjét, melybe csak úgy beledobálta a cuccait. Hisztérikus rohama visszatérített a valóságba és mögé lépve lefogtam hadonászó kezeit. Egy óvatos csókot leheltem a nyakára, de mivel ő még mindig ki akart szabadulni karjaim közül meg is haraptam bőrét. Halkan felnyögött és lassan leengedett, így meg tudtam fordítani, hogy szemben legyen velem.
- Megoldjuk Winter. Nem engedem, hogy bántson - suttogtam, miközben arcát két kezem közé fogtam. Könnyei ismét szemében lapultak, de ezúttal nem engedte ki őket. Óvatosan biccentett egyet és egy puszit nyomott a számra.
 - Köszönöm - rebegte szemeimbe nézve. Óvatosan karjaim közé bújt, én pedig szorosan öleltem magamhoz. Ismét úgy éreztem, hogy minden rendben, mert veszekedésünk előtt is mindig menekültünk az apja elöl.
Míg a lányok - Linnel kiegészülve - összepakolták a cuccokat én lementem a fiúkhoz. Mindketten idegesen járkáltak fel-alá a szobában. Amint megláttak elém léptek és ahelyett, hogy csendben várták volna mondandóm, ezer kérdéssel bombáztak.
- Visszajön? Ad még egy esélyt? - aggodalmaskodott Liam, míg Harryt inkább a perverz részek érdekelték.
- Egyelőre úgy tűnik, hogy minden rendben velünk, de fogalmam sincs, hogy pontosan hogy állunk. Eloise pont rosszkor rontott ránk - magyarázkodtam mosolyogva, Harry pedig megforgatta a szemeit.
Eloise hatására rettenetesen megváltozott. Más lányra rá sem nézett; néha elvarázsolva csodálta barátnőjét, még akkor is, ha ő csak szimplán állt és hallgatta, ahogy próbálunk. Úgy tűnt, hogy most komolyan gondolja ezt az egészet és nem csak a saját élvezete érdekelte, mint máskor.
- A terv a következő - rontott le a lépcsőn Winter és elém lépett. - Mivel apa ismeri a te kocsidat, azzal Harryék mennek, mi pedig a másik autót vesszük igénybe. Harry, Eloise, Liam és Lin az autópályán tartanak majd London felé, mi pedig kerülőúton haladunk majd, így esélyünk sem lesz arra, hogy összetalálkozzunk apával.
- Rendben édesem - bólintottam rá az egészre és vártam a reakciót a becenevére.
- Még mindig túl nagy az önbizalmad, édes - mosolyodott el gúnyosan arcomat megpaskolva. Egy mozdulattal magamhoz rántottam és, hogy bebizonyítsam neki az igazát meg is csókoltam. Hangosan felnyögött, én pedig elmosolyodtam csókom hatásán.
- Khm. Nem akarok zavarni, de indulnunk kéne, galambjaim!