XXVI. - Ezt jól elrontottad

Halihó! :)

Nagy csaták közepette és megrokkanva a tanulástól, de megérkeztem és elvileg csütörtökön is jövök. A rész kissé hosszabb lett, remélem tetszeni fog, mert eléggé teletömtem dolgokkal. Eseménydús, és érdekes lett, és még nekem is tetszik! :) 

6600+ kattintásnál tartunk, amit el sem tudok hinni, köszönöm! :) 

Nem túl sok mondani valóm van, csak annyi, hogy a hétvégén volt időm pár részt megírni, így lehet, hogy most nem lesz annyi kihagyás (végre, mi?), szóval hamarosan ismét jelentkezem xxx. 

~Winter~

Mély levegőket véve ültem az ágyam szélén. Nem lett volna szabad felhívnom Louist, de muszáj volt tudnom róluk. Szükségem volt arra, hogy legalább Lou hangját halljam. Bármennyire is haragudtam rájuk, rettenetesen hiányoztak, de ez a beszélgetés most felkavart. Olyannyira, hogy dühömben lesöpörtem az asztalomon található összes dolgot, így meg sem lepődtem, amikor a nagypapám nyitott be hozzám ijedten. Amint meglátta a kezemben a telefont, és a rumlit körülöttem megértett mindent és azonnal magamra is hagyott. Ő is tisztában volt már a dolgokkal, így semmit sem kérdezett, csupán egyedül hagyott a gondolataimmal. Pulzusom még mindig az egeket verdeste, kezem pedig remegett. A sírást már régen abbahagytam, mert úgy véltem, hogy nem éri meg egyetlen fiú sem, hogy sirassam. Ennél fogva igenis meglepődtem, amikor ismét végigszánkázott egy könnycsepp az arcomon. Durván letöröltem onnan és felállva bementem a fürdőszobába. Felhúztam a barna felsőm ujját, így ismét megpillantottam a vágások nyomait a karomon. Akkor készítettem őket, amikor még nagyon a padlón voltam és azóta bármikor átöltöztem eszembe jutott a fogadalom, amit akkor kötöttem, amikor ezeket csináltam. A tükörbe nézve nem ismertem magamra. Barna hajam kivasalva pihent a vállamon, feltűnő szemfestékem lefolyt könnyeim miatt. Barna szemeim nem voltak a régiek, látszott bennük a fájdalom. A miniszoknya, amit a munkám miatt vettem fel minden olyan helyet megmutatott rajtam, amit eddig soha sem hangsúlyoztam; a pólóm mély kivágása miatt majdnem kibuggyantak a melleim az anyagból. Undorodtam magamtól, mégis sokkal jobban esett ehhez hasonló munkát végezni, mint önsajnálattal tölteni a napokat. Kinyitottam a kis szekrényt és elővettem a pengét, hogy megtanítsam magam arra, hogy soha többé nem léphetek kapcsolatba velük. Halkan felszisszentem, de nem hagytam, hogy a fájdalom eluralkodjon rajtam. A vér lecsöpögött a kezemről a mosdóba, de még így is jól láthatóan kirajzolódott alkaromon az egyetlen név, ami eddig szerepet játszott az életemben: Niall. 

- Kicsim menned kell! - kiáltott fel a nagyi, mikor épp rögzítettem a kötést a karomon. 

- Mindjárt kész vagyok - válaszoltam neki és ismét a tükör elé léptem. Mosolyt varázsoltam az arcomra, amikor megláttam, hogy ruhámon nem hagyott nyomot az, amit tettem. Apró boldogságok a szörnyű életemben. 

Felkaptam a táskám és elindultam a bár felé. Az utcákon már sötét volt, és a magas sarkúm kopogása mellett a mellettem elsuhanó járművek zaja töltötte be a falut. Két egyetemista jött velem szembe, ők is épp bulizni mehettek, csak épp a másik helyre, mint ahová én mentem. Szánakozó pillantásokkal méregettek, de én csak előre meredtem keményen, mintha nekem senki sem tudna ártani. Pedig igenis fájt minden tekintet, amelyben nem láttam a helyeslést és a büszkeséget. 1 héttel ezelőtt az egyetemen még ilyenekkel ajándékoztak meg. Akkor még volt hol tanulnom, és volt egy célom. Már azt sem tudtam, hogy minek akartam én bármihez is kezdeni az életemmel, mert lehetséges, hogy meg volt írva, hogy ennek így kellett történnie. Talán odafent, egy ilyen ribancnak szántak, aki azért szolgál fel hiányos öltözékben, egy bárban, mert az apja nagy bajba került és pénzt kell neki keresnie. Velem pontosan ez történt. Apu azért hozott ide, hogy teljesítsem követelését és húzzam ki őt a bajból. Semmi más oka nem volt arra, hogy vigasztaljon. Tudhattam volna, hogy vannak hátsó szándékai. Nem kellett volna beszállnom a kocsijába, elfuthattam volna, vagy egyszerűen csak elmehetett volna a fülem mellett a hazugság és akkor még mindig a szerelmem mellett lehetnék. 

- Hello cica - köszöntött a főnököm mosolyogva, amikor beléptem az épületbe a hátsó ajtón. Dühített a megszólítás, de csak egy mosollyal viszonoztam gesztusát, majd az öltözőbe léptem. 

A "munkatársaim" már bent öltözködtek. Ma Valentin-napot ünnepeltünk, így nem is lepődtem meg, amikor mindenki rózsaszín cuccokat vett magára. Kinyitottam a szekrényem és megtaláltam a saját öltözékem, amit gyorsan magamra is kaptam. A rózsaszín "ruha" olyan volt, mintha rám öntötték volna. A nyakamba kellett kötni a pántját, a háta a bikini vonalamig ki volt vágva, elöl pedig csak azokat a részeket rejtette el, amit a bugyim szintén takart. Hajamba tettem a nyuszi füles hajpántot és undorodva néztem a tükörbe. A többi lány irigykedve nézett rám és sütött róluk, hogy rettenetesen féltékenyek. Kinyitottam a szolgálati ajtót és bementem a bárba. Tombolt a hangulat, mindenütt nyálas díszek lógtak és nem egy pár falta egymást a kanapékon ülve. A hasamban megmozdult valami és ismét sírhatnékom támadt, de visszafojtottam azzal, hogy ránéztem a bekötött kezemre. Vajon Niall gondol rám? Esetlegesen emészti ezen az estén a bűntudat? Látni fogom még valaha, vagy tényleg nem jelentettem számára semmit? 

- Mit hozhatok? - léptem az egyik asztalhoz, hogy felvegyem az italrendelésüket. Mosolyom erőltetett volt és amint megláttam egy egyedül ülő férfitagot a csoportban, kinyomtam a fenekem, mert ez volt az előírásom. Muszáj volt valahogy kelletnem magam, mert máskülönben kirúgtak volna. 

- Három sört és két rövidet - válaszolt a hímnemű, akit kiszúrtam miközben végigsimított a csípőmön. Felírtam a papíromra és a pulthoz mentem, hogy megkérjem Averyt, hogy tegye tálcára az italokat. Míg várakoztam valaki megkocogtatta a vállamat, mire megfordultam és szembe találtam magam azzal a pasival, akinek az italait vártam. Amint szembe kerültem vele durván megcsókolt, én pedig hagytam a dolgot, mert jól jött a borravaló.

~Niall~

Dühített a dolog, hogy Louis beszélhetett vele, én pedig nem. Forrt a vérem, az adrenalin pedig elborította az agyam. Ezért is vágtam ököllel képen Lout és egyáltalán nem bántam. Megérdemelte, olyannyira, hogy ha nem lett volna eszem, addig ütöm, amíg be nem kerül az intenzívre. Még szerencse, hogy tiszteltem annyira a bandatársam, hogy csak ennyit kapott. Telefonomon benyomtam a gyorshívás gombját, de ismét meghallottam a monoton hangot, ami elmesélte nekem, hogy még mindig ki van kapcsolva. Akkor milyen telefonról hívhatta őt? És miért nem engem hívott? Ja, azért, mert egy idióta voltam és hagytam elmenni. Amikor ott álltunk az ajtóban meg kellett volna állítanom. Kérnem kellett volna egy esélyt, hogy bebizonyítsam tényleg csak azért nem mondtam neki igazat, mert nem akartam elveszíteni. Magyarázkodnom kellett volna, elmondhattam volna neki az érzéseimet, hogy jobban szeretem bárkinél, és hogy vele akarom leélni az életemet. Ki kellett volna öntenem a szívemet, de így utólag már bánhattam. Fogalmam sem volt, hogy merre lehet, így nem is tudtam volna végrehajtani a tervemet, miszerint visszaszerzem.
Beültem a kocsimba és meg sem álltam, míg haza nem értem. Minden piros lámpán áthajtottam, cseppet sem érdekelt, hogy ott maradhattam volna az úton, muszáj volt minél előbb hazaérnem. Aznapra azt terveztem, hogy a földig iszom magam, de mikor csengettek rá kellett jönnöm, hogy a többiek minden bizonnyal nem fogják hagyni, hogy végrehajtsam a tervem. Amikor kinyitottam az ajtót meglepődve néztem a családomra, akik ott álltak a küszöbön kezükben bőröndökkel.
- Niall! Édesem, hogy vagy? - ölelt szorosan magához anya, majd őt követte apa és Denise.
- Tesó, mi újság? - lépett hozzám Greg és rettenetesen örültem, hogy láthattam. Nagyon hiányoztak mind, csak eddig nem döbbentem rá. Fogalmam sem volt róla, hogy ki szervezhette meg nekem ezt az egészet, de meg akartam köszönni az illetőnek.
- Minden pocsék - húztam el a szám, de nem is figyeltem oda, hogy mit mondott, mert kezembe kaptam Theot és jól megszorongattam a kisfiút. Kelly Denise kezei között pihent, de neki is nyomtam az arcára egy hatalmas puszit, miközben beljebb mentünk. Anya már a konyhába ügyködött, és ahogy meghallottam a csörömpölést felmordult a gyomrom.
Manapság nem ettem sokat, így nagyon örültem a finom házi ételnek, amit anya elém pakolt. Együtt megvacsoráztunk miközben meséltek nekem olyan fontos dolgokat, miszerint még egy taggal bővülni fog a család: Denise ismételten terhes. Anya elmesélte, hogy mindenkinek hiányzok a társaságomból és, hogy már alig várják, hogy hazamenjek egy kicsit. Be kellett vallanom, hogy nekem is hiányzott a kikapcsolódás a hazámban, de nem akartam addig oda menni, amíg vissza nem szereztem Wintert.
- És veled mi újság? - nézett rám gyanakodóan Greg, én pedig nyeltem egy nagyot. A szalvétával megtöröltem a számat és hátradőltem a székemen.
- Van egy lány - kezdtem, mire mindenki elmosolyodott. Soha nem volt akkora szerencséjük, hogy találkozzanak bármelyik barátnőmmel, így most, hogy megemlítettem nekik, máris örültek. - A barátnőm volt, de hülyén kezeltem az egészet. Attól féltem, hogy ha megtudja, hogy híres vagyok, nem fogok neki kelleni, így hazudtam a kilétemről, ő pedig ezt nem vette észre, mert nem ismerte a bandánkat. 1 hete, hogy számára kiderült minden, és... elhagyott. Fogalmam sincs, hogy hol lehet.
A szobában csend támadt, mindenki engem nézett. Nem akartak hinni a fülüknek és szinte hallottam a fejükben elhangzó káromlásokat, melyek csak az én hülyeségemet tükrözték. Anya kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, és láttam rajta, hogy kezd idegessé válni, de szerencsémre apa befogta a száját, mert látta rajtam, hogy rettenetesen érzem magam így is, nem kellett még hozzá anya szónoklása.
- Hát akkor ezt jól elrontottad - nyögött ki egy normális mondatot Denise. Hálásan pillantottam rá, amiért nem üvöltött velem, de a következő pillanatban így is kitört a háború.
- Te idióta! Végre találsz egy lányt és képes vagy ezzel elbaszni az egészet! Biztosan nem te vagy az a Niall Horan, akit én öcsémként szerettem - kiáltott fel Greg.
- Szerinted én nem tudom, hogy mennyire elrontottam mindent? Szerinted nem fáj minden szó, amit hozzá vágott a fejemhez, mielőtt elment? De igen, mert rohadtul igaza volt! - emeltem fel a hangom én is. Félelmemnek jele sehol sem volt már, mert átvette a helyét a düh, hogy még a saját testvérem is képes ellenem beszélni, bármennyire is valós, amit mond.
- A bátyádnak igaza van Niall, és ne kiabálj! - szólt rám anya.
- Pontosan miért is jöttetek ide? Azért, hogy kioktassatok, vagy azért, mert hiányoztam? - csaptam az asztalra. - Mert ha az első, akkor nyugodtan távozhattok az ajtón, amin be is jöttetek!
A szüleim eltátották a szájukat és még én sem tudtam hinni a fülemnek. Képes voltam ezt mondani a saját családomnak? Mi ütött belém? Denise hatalmasat pislogva meredt rám, miközben a két kisgyerek is ijedten pislantott hol rám, hol a többiekre. Idegesen a hajamba túrtam miközben felálltam és egyhelyben toporogva vártam az agyamtól azt az ötletet, amivel esetlegesen megmenthettem volna a helyzetet. Nem veszthettem el még őket is, mert így is elég üresség tátongott a szívemben.
- Én nem úgy gondoltam. Nem akartam ezt mondani, sajnálom. Csak annyira fáj. Még soha nem éreztem ilyet és most teljesen össze vagyok törve. Szerettem őt anya - gyűltek könnyek a szemembe. A fájdalom mely ismét leszorította a mellkasomat ezúttal feldühített, és mint egy őrült kezdtem rohangálni a házban mindent leverve a helyéről, amit csak találtam. - Még mindig szeretem őt a rohadt életbe! Nem veszíthettem el ilyen könnyen! - vágtam a falba és tovább akartam zúzni, de Greg és apa egyszerre fogtak le és a kanapéra taszítottak. Ekkor gyereksírás ütötte meg a fülem és rájöttem, hogy mennyire megijeszthettem mindenkit. Könnyeim égették a szemem, mellkasom szaporán mozgott le-fel a még mindig bennem tomboló adrenalin miatt.
- Minden rendben lesz édesem - ült mellém anya és szorosan magához ölelt. Karjaiban azonnal biztonságban éreztem magam, mintha csak ismét kisfiúvá váltam volna, akit bántottak a suliban és most az anyukájánál vigasztalódik. - Helyre fog jönni minden - csitított továbbra is, én pedig lassan megnyugodtam.