XXII. - Talán megzavartunk valamit?

Üdvözlök mindenkit ezen a csodás estén! :)

Meghoztam a 22. részt, ami kicsit hosszabb lett, mint az előző és tartalmasabb is. Nekem tetszik, de rettenetesen kíváncsi vagyok a ti véleményetekre! :) Köszönöm a plusz egy feliratkozót, a kedves kommenteket és a majdnem 5000 kattintást. Csodásak vagytok! :) 

Még mindig várom az olvasókat a facebook csoportba, melynek linkjét oldalt, a modulsávba meg is találhattok. Jó olvasást! xxx. 

~Niall~

- Kirúgtak - vallottam be csendesen, mikor leültünk a kanapéra, mert nem bírtam tovább. Úgy gondoltam, hogy tudnia kell róla még akkor is, ha azt fogja hinni, hogy mindez az ő hibája. Hiába próbálná bárki is őt okolni, igazából az én saram. Megállhattam volna, békén hagyhattam volna őt, mert tudtam, hogy az állásommal játszom, de mégsem tettem. Nem az ő problémája, hogy túlságosan ellenállhatatlan számomra. Akkor még nem tudtam, hogy miért, de úgy vonzott magához, mint a mágnes, viszont most már rájöttem, hogy a kezdetektől volt bennem valami, ami miatt teljesen másként tekintettem rá. Lehet, hogy a zavara ragadott meg az első órán, amikor Blair elfoglalta a helyét, ő pedig nem tudta, hogy most mit csináljon. 

- Tessék? Niall, annyira sajnálom. Minden az én hibám, hiszen ha nem jöttünk volna össze, most nem lennél itt állás nélkül - állt fel aggodalmasan és hozzákezdett az "én hibám minden" szöveghez, ami már kissé idegesített. 

- Megértenéd végre, hogy semmi hiba sincs benned? Megállhattam volna, én döntöttem úgy, hogy veled akarok lenni - szóltam rá erélyesebben, ennek pedig csak annyi oka volt, hogy vele együtt én is ki voltam borulva. Megszeppenten tekintett rám, mint egy vizet látó kismacska. Szemeiben zavar és félelem ült, engem pedig azonnal elöntött a bűntudat. - Sajnálom, Winter. Nem akartam kiabálni - sóhajtottam mélyet, miközben két kezem közé vettem a fejem és fáradtan megdörzsöltem arcomat. 

Lépései visszhangoztak a házban, mely ezzel bemutatta, hogy elég jó az akusztikája. Pár perc múlva csörgést hallottam meg a konyhában és fütyült a teáskanna. Mosolyomat arcomra varázsolva mentem én is utána, és mögé állva szorosan magamhoz öleltem. Teste elernyedt karjaim között és kezeit az enyémekre helyezte. Óvatosan nyakába csókoltam, mire ő felkuncogott, de figyelmét ismét elterelte a tea, amibe mézet csöpögtetett. Miután a pohárba öntötte a finom italt, felöntötte tejjel és már készen is volt. Orrommal a füle mögötti területre jutottam és egyik kezemet felemelve eltűrtem a haját. Imádtam az illatát, olyan volt, mint a kint nyíló virágok. Mikor megharaptam a fülét nevetve csapott a kezemre, én pedig készségesen elengedtem. Megfogtam a saját bögrémet, de nem hagytam, hogy Wi leüljön a kanapéra; megfogtam a kezét és kivezettem a kertbe. Miközben ő leült a hintaágyra én letettem az italom és a grill mellé léptem, hogy megnézzem, milyen állapotban van. Szerencsémre a múltkor odafigyelő voltam, így most csak egy kicsit meg  kellett törölgetni és már lehetett is benne sütni. 

- Mi lenne, ha ma grilleznénk? - vontam fel a szemöldököm, miközben Winterre pillantottam. Mosolyogva bólintott, én meg letelepedtem mellé az ágyra és a magam italának elfogyasztásához fogtam. 

- Hívhatnánk a többieket is. Jó buli lenne egy kicsit a baráti társaságban vacsorázni és szolidan beszélgetni - ajánlotta félve, de nekem azonnal tetszett az ötlet. Perrie már úgy is meg akarta ismerni őt és ez most pont jó alkalom lett volna. 

- A gyerekeket is hozhatnák. Igazi nagycsaládként ülhetnénk össze! - Felragyogott a szemem és azonnal megjelent előttem egy jelenet, amint mi ketten a saját gyerkőceink között üldögélünk, és különféle játékokat játszunk. A gondolat magával ragadott, szinte már teljes mértékben ott éreztem magam a helyszínen. 

Felhívtam minden fontos embert, hogy elújságoljam a ma esti programunkat és mind - kivétel nélkül - benne voltak a dologban. Pault is meg akarták hívni, de nemet mondtam, mert nem tudtam volna, hogy tálalni Wnternek az egykori menedzserünket. Barátnőm a húst készítette elő és a zöldségeket, én pedig a szószokat és a köreteket. Közben a rádiót hallgattuk és olykor táncra perdültünk, mintha egy musicalben lettünk volna. Miután behűtöttük az ételeket én kimentem, hogy előkészítsem a terepet, Winter pedig valami finomságot gyártott a kicsiknek, meg természetesen a többieknek is. Jó illat terjengett az egész házban, öröm volt bent tartózkodni, mert mindketten daloltunk és jól éreztük magunkat. Szinte ragadt mindenhová a pozitív hangulat, és mikor nem találtam a múlt héten vett pezsgőt, csak felnevettem és inkább egy boros üveget kaptam ki a szekrényből. 

- Nem leszek jó így az estére - sóhajtott mélyet Winter a tükör előtt állva. Igaz, hogy még mindig a futó cucca volt rajta, mégis rettenetesen dögös volt. Ahogy végignéztem rajta eszembe jutott a névnapi ajándéka, amit másnap akartam neki odaadni, de most sokkal jobbnak láttam. 

- Gyere, mutatok valamit - kacsintottam rá, miközben kezénél fogva felvezettem a szobámba. Az ágyon pihent a hatalmas doboz, rajta a masnival, így még csak keresgélnem sem kellett. Eleanor vette meg nekem a ruhát, mert én nem tudtam volna jó választani, így csak reménykedtem benne, hogy tetszeni fog neki. - Igazából holnapra szántam a névnapod alkalmából, de mivel most nagyobb szükséged van rá, megoldható így is. 

Winter érdeklődve lépett az ágyhoz és leült a doboz mellé, majd mintha csak tartana a tartalmától csukott szemmel kikötötte a masnit és felemelte a tetejét. Kezét a fehér ruhára helyezte és először az egyik, majd a másik szemét nyitotta ki. A reakciója hallatán be kellett fognom a fülem, mert olyan hangosat sikított és ezután a nyakamba csimpaszkodva fejezte ki háláját, aminek én természetesen örültem. Ajkait szorosan az enyémekre passzírozta és úgy tűnt jobban érdeklem én, mint az új ruhadarab. Csukott szemmel andalogtam el az ágyig és ledöntöttem rá, miközben egy percre sem váltunk el egymástól. Kezeimet oldalán jártattam és kissé eldöntöttem a fejem, hogy elmélyítsem a csókot. Szívem hevesen kalimpált a helyén, mint minden ilyen pillanatban és semmi másra nem tudtam gondolni, mint forró, puha ajkaira, melyeket vadul csókoltam. Winter a pólóm alá csúsztatta a kezeit és a hasamat símogatta, mire én egy kisebb morgó hangot hallattam. Kuncogása közben fülemet megütötte a csengő zaja, így csalódottan húzódtam el tőle. Ajkaiba harapott mielőtt lecsüggesztette őket. Minden részem azt mondta, hogy tegyek a csengőre és "vidítsam fel" az én hercegnőmet, de sajnos vendégeket vártunk, így nem volt lehetséges. Egy apró csókot nyomtam kulcscsontjára, majd lementem a földszintre, hogy köszöntsem vendégeinket. 

- Sziasztok! - üdvözöltem Louisékat, Harryt és Eloiset, akik egy csapatot alkotva érkeztek meg. 

- Khm. Talán megzavartunk valamit? - vonta fel a szemöldökét kacéran Louis és Harry szeméből is sütött, hogy most sarokba szorítottak. A közelemben lévő tükörhöz léptem és azonnal hajam igazgatásához fogtam, valami letöröltem a számon elkenődött szájfényt, mely természetesen Winter szájáról került az enyémre. Pólóm alját is megigazgattam, majd egy kínos 'fogd be és gyere!' pillantással fordultam vissza a többiekhez. Hatalmas puszival üdvözöltem Carment és imádkoztam, hogy Wi gyors legyen, mielőtt elkezdődik a cikizésem. - Szóval kicsit bemelegítettetek az este előtt ugye? - nevetett fel Lou és élvezte a helyzetet. - Csak úgy szólok, hogy ha megbántod a húgomat, akkor utoljára vettél levegőt, barom! 

- Nyugalom már! - ütöttem vállba, mire ő visszaütött és egy kisebb verekedés alakult ki köztünk, melynek hatására kimelegedtünk. Csakis azért álltunk meg, mert meghallottuk a lányok sipítozását, amint valamilyen ruháról csevegnek, így azonnal felkaptam a fejem. Barátnőm ott állt a lépcső alján a gyönyörű fehér darabban, kivasalt hajjal, magas sarkúban. Számat eltátottam, ahogy végigmértem őt, mert sokkal jobban festett, mint ahogy elképzeltem. - Istenem! - suttogtam alig hallhatóan és nagy akarat kellett ahhoz, hogy visszafogjam magam, csak úgy, mint tegnap este, amikor abba a szép fekete csodába bújtatta testét. 

Annyira lesokkolódtam, hogy Harry nyitotta ki a bejárati ajtót, amikor megérkeztek a többiek is, így végre teljes volt a csapat. Wi elém lépett és mosolyogva szájon csókolt, majd félrenézett és bemutatkozott Perrienek, aki azonnal rám kacsintott jelezve, hogy teljes mértékben jól választottam. A pillanat hevében kissé elvesztettem az egyensúlyom, így majdnem hátraestem, de Liam utánam kapott és egy szúrós pillantásban részesítve megtartott. Talán ez volt az a jel, ami megmutatta számomra, hogy ébredjek fel végre abból az álomból, amibe süllyedtem Winter kinézete miatt. A hűtőhöz léptem és kikaptam 5 sört, amit a fiúk felé nyújtottam, míg a lányokat megkérdeztem, hogy mivel szolgálhatok nekik. Közösen úgy döntöttek, hogy kezdetnek megisznak egy-egy rövidet, de azt ők intézték is, hogy én ki tudjak menni, megsütni a húst. A banda jött velem és a három picur is ki a kertbe. 

- Gondolkodtál a dolgokon? - érdeklődött Zayn és kortyolt egyet az üvegbe, majd mérgesen rászólt a fiára, hogy hagyja békén Carment, mert ki fog kapni. Nincs mentség, Zaynben létrejött az apai ösztön a szigorral együtt. 

- Szerintem ez nem épp a legalkalmasabb pillanat arra, hogy ezt megbeszéljük - fordítottam meg az egyik húsdarabot, miközben a szemébe néztem. 

- Értjük mi, de akkor is kéne valami támpont Niall. Winter előtt sem titkolhatod örökké! - csatlakozott Zanyhez Liam is, és hirtelen úgy tűnt, hogy mindannyian ellenem vannak. 

- Tudom, oké? Csak félek. 

- Semmi okod sincs rá, megértené, hidd el - mosolygott rám Harry. Sokkal kiegyensúlyozottabb lett, mióta Elivel van, és ez rendesen meg is látszik rajta. 

- Jó, benne vagyok. Úgy is kirúgtak a munkahelyemről, szóval teljesen mindegy - sóhajtottam mélyet. Feladtam az egészet, mert tudtam, hogy nem sokáig tudnék ellenkezni. Mind a négyen egyszerre üvöltöttek fel és szó szerint rám ugrottak. Természetesen ezt a körülöttünk tartózkodó gyerekek sem hagyhatták ki, így ők is ránk ugrottak. - Fiúk, le kéne venni a napi étkezéseitek adagjait! - nyögtem fájdalmasan a rakás legalján, mire megértették a dolgot és lemásztak rólam. 

Harry felkapta Viviennet, Zayn kislányát és elrohant vele a kert másik végébe, azt játszva, hogy most elrabolta őt. Luke azonnal Harry "bácsi" után eredt és nem hagyta, hogy bármi is történjen húgával, így ők elvoltak, míg a kicsi Carment én kaptam a karjaim közé. Kissé furcsa volt egy gyerekkel a kezemben sütni a húst, de a következő helyzet még furább volt. Louis egy egyszerű mondattal megkínálta a lányát sörrel, mire a pici mosolyogva bele is egyezett az italba. Pechjükre épp abban a pillanatban lépett ki Eleanor az ajtón, amikor Lou Carmen szájához emelte az üveget. 

- Louis Tomlinson! Te leitatod a lányomat? Mégis, hogy gondolsz alkoholt adni egy 2 éves kislánynak! - sikított fel El és csapot - papot ott hagyva rohant hozzánk, majd kivette a kezemből a kislányt és egy jókora pofont kevert le a férjének. 

Belőlem kitört a röhögés, így visszakézből én is kaptam egyet, mire aztán fülem-farkam behúzva menekültem be a házba, hogy hozzak egy kis fűszert. Winter mögé bújva leselkedtem, hátha követ, de legnagyobb szerencsémre kint szidta a többieket, akiket szintén felelőtlennek nevezett. Barátnőm érdeklődve nézett rám, mert nem értette, hogy miért bújtam a szoknyája mögé, de az ok engem már nem nagyon foglalkoztatott, amikor megéreztem illatát. Közel bújtam hozzá és nyakának estem nem törődve azzal, hogy ki van még a konyhában, vagy ki nincs. 

- Niall Horan! - parancsolt rám Winter, mire én értetlenül néztem rá és rájöttem, hogy ez a mai nem az én napom. Mint egy ötéves kisfiú, akit megbüntettek, úgy léptem a szekrényhez, hogy előkeressem a megfelelő dolgokat. Immár a lányok kacagtak hangosan reakciómon, de úgy döntöttem, hogy észre sem veszem őket. Mikor elhaladtam Wi mögött fenekébe csíptem, mire ő felvisított, de addigra már kint voltam a kertben. 

Eleanor épp Carmennel veszekedett, amit csak a női problémára tudtam fogni, hiszen ők általában amiatt szoktak feszültek és idegesek lenni. És még sok más okból is.