XXI. - Rejtélyek

Aloha! :)

Meghoztam a *dobpergés* új részt, ami remélem sokkal jobban fog nektek tetszeni, mint az előző. Hamarosan jönnek az újabb kalandok (nem árulkodok, szóval pszt.) és az olyan pillanatok, amik miatt egyesek ki fognak nyírni (előre is bocsi), mások pedig csak egyszerűen el fogják fogadni, hogy ez az élet része és továbblépnek. Azt hiszem egyeseknek kezd leesni a dolog, így nem csacsogok tovább. Remélem tetszeni fog, jó olvasást hozzá! :)

Utólag hozzá tenném, hogy tegnap este még nem is volt biztos, hogy ma jövök résszel, mert a héten rettenetesen el voltam havazva, de mégis összehoztam! És lenne még egy hírem (komolyan, tuti, hogy senkit sem fog érdekelni, de azért elmondom): felvettek álmaim sulijába! Hahaha! Szóval most egy csillámpóni boldogságának tömkelege van belém szorítva azóta, hogy megláttam a neten a rangsort, melyben 10. helyen végeztem, ez pedig semmi mást nem jelent, csak annyit, hogy bent vagyok! 

Viszon csillámpóninak most mennie kell, hamarosan ismét jelentkezem! xxx. 

(utólag is elnézést a boldogság kitörtésem miatt, sajnálom ha valaki esetleg agykárosodást szenvedett a soraim által, de az nyugtasson meg mindenkit, hogy nem csak az olvasóim jártak így, mert a közvetlen ismerőseim sokkal több hülyeséget kaptak tőlem)

Reggel egyedül ébredtem az ágyban. Szomorúan tapasztaltam, hogy a tegnap este ellenére bement a suliba dolgozni. Mélyet sóhajtva ültem fel és a hajgumimért nyúltam az éjjeliszekrényemre. Kiszedtem a tegnapi csatokat a hajamból és felkötöttem a fejemre tincseimet. A tegnapi ruhám volt rajtam és, amikor visszagondoltam az estére elmosolyodtam. Nagyon jól éreztem magam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó dolog a bulizás, ennek ellenére egy pozitív élménnyé vált a dolog. Lassan kimásztam a takaró alól és megvetettem az ágyat. Lefejtettem magamról a fekete csodát és beálltam a zuhany alá, hogy felfrissítsem magam. Jól esett a meleg víz a testemnek, amit vagy 20 percen keresztül folyattam magamra.. Közben visszaidéztem mindent az előző napról és úgy döntöttem, hogy ezentúl többször járhatnék efféle bulikba, mert egy nagyon jó muri. Amikor bőrömön már piros foltok ékeskedtek elzártam a vizet és megtörölköztem. Egy rövidnadrágba és pólóba bújtattam még kissé nedves testem, de abban a pillanatban nem igazán érdekelt a dolog, mert tudtam, hogy egy hatalmas takarítás áll még előttem. Ennek ellenére, amikor kimentem a nappaliba, nem kissé lepődtem meg. Eloise és Harry ott aludtak a kanapén és az egész ház ragyogott a tisztaságtól. Ahogy ránéztem a húgomra, aki Hazz karjai közé bújva aludt, elöntött a boldogság. Nem tudtam, hogy mostanában mi történhetett köztük, de abban az egyben biztos voltam, hogy a göndörke minden szempontból jót tesz a testvéremnek. Most igazán boldognak látszik nem úgy, mint az előző barátainál. Azok az emberek mind csak átverték a testvéremet és csak a „arra” akarták használni. Amikor viszont rájöttek, hogy Eloise nem megy bele olyan könnyen a dologba, egy jó kis veszekedés után otthagyták. Eli olyankor napokig padlón volt, én pedig nem tudtam mást tenni, mint vigasztalni őt, de volt olyan, amikor még ez sem jött be. Nem egyszer jártam pórul, amikor épp azt ecseteltem, hogy az a bizonyos hímnemű egyed mennyire nem érdemelte meg őt. Legjobb esetben leordította a fejem és kiküldött, de volt olyan, amikor különböző dolgokat dobált hozzám, de ezekért soha nem haragudtam rá. Soha nem voltam képes arra, hogy haragudjak, főleg nem rá. Még egyszer körbenéztem a lakásban, amikor megláttam egy hatalmas csokor vörös rózsát a konyhaasztalon. Odaléptem hozzá és kezembe vettem a kísérő kártyát. 

"Édesem! 

Dolgozni mentem, de amint végzek bejövök érted és elmegyünk valahová. Remélem jót aludtál, én is veled töltöttem az éjszakát. Nem tudom, hogy pontosan mennyire emlékszel az estéből, mert ittál eleget, de megnyugtatlak semmi sem történt. Délután jövök!

Szeretlek: N. xxx."

Mosolyogva olvastam barátom sorait és izgalommal töltött el a tudat, hogy a nap egy részét megint vele tölthetem majd. Helyére téve a kártyát megszagoltam a virágokat és megfogtam őket a vázával együtt, úgy cipeltem be az én szobámba. Elhelyeztem őket az íróasztalomon, mert úgy éreztem, hogy ott lesz jó helye. Körbenéztem a szobámban és szemem azonnal kiszúrta a szék támláján pihenő pólót. Nem volt ehhez hasonlóm, és túl nagy volt ahhoz, hogy az enyém legyen, így érdeklődve léptem közelebb hozzá, hogy megnézzem vajon tényleg azé az emberé - e akire én gondolok. Felemeltem a szürke anyagot és azonnal felrémlett bennem, hogy ez volt tegnap Niallen. Alatta megtaláltam a farmerjét is, így azonnal tudtam, hogy valószínűleg itt öltözött át, mert nem volt ideje hazamenni. Megörülve a frissen talált ruhadaraboknak lebaktattam a lépcsőn, de amint meghallottam a kulcscsörgést megfagytam. Eloise itthon volt, anya pedig azt mondta, hogy csak este érkezik, így szinte pontosan tudtam, hogy ki fog belépni azon az ajtón pár másodperc múlva. Szerencsémre elejtette a kulcsot, így gyorsan a kanapéhoz rohantam, ahol Harry már ébren volt. Megragadtam a karját és belöktem Eloise szobájába ráparancsolva, hogy maradjon bent a szobában és ne adjon egy hangot sem, ha pedig esetlegesen valaki benyitna, bújjon el. Egy bólintással jelezte, hogy megértette, amit mondtam neki, én pedig azzal a lendülettel be is csuktam az ajtót és a konyhába siettem. Amint lépések zaja ütötte meg a fülem megmerevedtem és szinte moccanni sem tudtam. Kezemben megállt a pohár, fejemet pedig lehajtottam, mintha ezzel el tudnék tűnni. Vaskos kezével megsimította a vállamat, majd nyomott egy puszit a fejemre és fütyörészve helyet foglalt a mögöttem elhelyezkedő széken.
- Reggelit készítesz? - érdeklődött szokásos mély hangján, ami megijesztett, mint ahogy eddig mindig is.
- Igen, neked is csináljak valamit? - érdeklődtem, miközben kávét készítettem. Rendessége a frászt hozta rám, nem akartam elhinni, hogy képes velem normálisan is beszélni. Mi történhetett?
- Egy rántotta megtenné. Amúgy hogy hogy nem vagytok suliban? - érdeklődött, mire nekem megakadt a torkomon a víz, amit épp ittam, hogy türtőztessem idegességem.
- Fáradtak voltunk és úgy gondoltuk megérdemlünk egy szabadnapot. Remélem nem probléma - néztem rá félve, mikor kivettem a hűtőből a tojást és a többi hozzávalót. Ahogy kezeimre pillantottam feltűnt, hogy remegnek, így próbáltam elrejteni őket, nehogy apának is szembe tűnjön. Szerencsémre a további kínos beszélgetéstől megmentett a jelenet, ahogy a húgom belépett a konyhába Harry kezét fogva. Teljesen más ruhában volt, Harryn pedig látszott, hogy rettenetesen ideges, így tudtam, hogy nem érte őket váratlanul az asztalnál ülő férfi.
- Apa, szeretném bemutatni neked a barátomat, Harry Stylest - mosolygott a húgom, de szemeiben láttam, hogy fél. A név számomra ismét frissen csengett és eldöntöttem, hogy amint lesz rá időm, rákeresek az interneten.
- Örvendek uram - biccentett Harry miközben kezét apám felé nyújtotta. Az ő ujjai is remegtek, de én még mindig sokkolva álltam. A barátja? Mégis mikor akart beavatni?
- Én is - fogadta el a jobbost, és keményen megrázta jelezve, hogy sokkal több hatalma van. - Te is annak a Horan gyereknek a haverja vagy?
- Na, de apa! - sipítottam fel hirtelen, de nem kellett volna. Szemei megtaláltak és nem akartak elengedni, miközben közelebb lépett hozzám. Mutatóujját fenyegetően felemelte, én pedig már felkészültem rá, hogy itt mindenki előtt pofon vág, de miután vett egy mély levegőt leengedte kezét. Felsóhajtottam, amikor kiment a konyhából, Harry pedig szintén megkönnyebbülve ült le az egyik székre.
Eloise az ölébe pottyant és próbálta egy kicsit jobb kedvre deríteni, de ahogy láttam nem igazán ment neki. Visszafordultam a konyhapulthoz és hozzáláttam a reggelihez, de közben nem tudtam arra gondolni, hogy vajon miért is ismerős nekem annyira Harry neve. Üldözési mániám fölém kerekedett és majdnem otthagytam mindent, hogy utána nézzek, de Eli sürgetése nem hagyta, hogy azt tegyem, amit akartam. Négy tányérra pakoltam az ételt és elhelyeztem az asztalon, miközben szóltam apának, hogy jöhet. Reggeli közben teljesen elfeledkeztem a gondolatról, csakis Niall járt a fejemben. Hiányzott, és el sem tudtam képzelni, hogy mit csinálhat a suliban. Aggódtam is amiatt, hogy netán kirúgnák miattam, de próbáltam nem erre gondolni.
Hogy levezessem a felgyűlt energiáimat elmentem futni. Jól esett a hűvös levegőn egy kicsit átadni magam a sportnak. Copfba kötött hajamat lengette a szél és a sebesség, a fülemben üvöltő zene pedig kellemesen ellazított, így szinte észre sem vettem, hogy hogy repül az idő. Amikor először megálltam, mert teljesen kifáradtam, már délelőtt 10 óra volt. Egy órája futhattam, de meg sem éreztem, így nyugodt szívvel folytattam tovább. Kerülgettem a velem szembejövő embereket, néztem a természetet, mert arra igen ritkán van időm és mindeközben futottam. Egy idő után tüdőm jelezte, hogy elég volt, nem bírja tovább, így köhögésbe törve álltam meg. Egyik kezemmel a térdemre támaszkodtam, míg a másikat a szám elé helyeztem és úgy próbáltam végre abbahagyni a köhögést, de nem ment. Az ivókúthoz léptem és a hideg folyadékot gyorsan bejuttattam a szervezetembe. Valamivel csillapodott rosszullétem, de valahogy nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy hazafelé is fussak. Mélyeket lélegezve sétáltam hazafelé, miközben a szél jobban feltámadt. Az ég hirtelen borult el, karomat pedig össze kellett fonnom magam előtt, mert így, hogy már nem mozogtam annyit, mint az előbb, kezdtem fázni. Zsebemben felszólalt a telefonom, így mosolyogva kaptam ki onnan, mert tudtam, hogy ki hív.
- Szia, édes. Merre vagy? - szólt bele Niall kissé aggodalmas hangon.
- Hazafeé tartok - válaszoltam neki vigyorogva. Azonnal mélyet sóhajtott, majd megkérdezte, hogy merre vagyok, mert akkor felvesz. - Már végeztél is az egyetemen?
- Öm... igen. Ma kevés órám volt. - Hangja zavartnak tűnt és éreztem, hogy valamit nem mond el, de úgy döntöttem, hogy nem szállok rá a témára most, ráér később is. Lediktáltam neki az utca nevét, amelyben épp sétálgattam, ő pedig azonnal elindult értem.
Alig vártam 10 percet már megpillantottam a fekete kocsit, ahogy elém gurul, majd megáll. Feltépve az ajtót beültem az anyósülésre és egy hosszadalmas csókkal köszöntöttem őt. Hiányzott és ezt nem féltem bevallani. Ugyanazt éreztük mindketten, így innen már szabad is volt számunkra az út, nem kellett tartanom az egyes mondatoktól, amik miatt esetlegesen furán nézne rám. A kocsi lassan megindult Niall háza felé, ami miatt megnyugodtam. Nem akartam apával még egyszer találkozni és arra sem voltam kíváncsi, hogy mit szólna a kapcsolatomhoz Niallel. Tudtam, hogy nem tetszene neki, így jobbnak láttam, ha eltitkolom előle. Amint kiszálltunk a háznál mosolyogva kulcsoltuk össze az ujjainkat, valamiért már undorítóan boldognak tűntünk és annak is éreztem magam. Azt hittem, hogy végre kisütött a fejünk felett a nap, de mégsem így történt. Miért is lehetne minden rendben örökre? Talán az túl könnyű lenne. Akkor lehet, hogy nem küzdenénk meg minden szép pillanatért és nem figyelnénk oda a csodálatos dolgokra, amik körülöttünk vannak minden percben. Minden esetre mindig akkor érik az embert csalódások, amikor a legkevésbé van rá felkészülve, mert teljesen biztos az életének pozitív befejezésében.