XVIII. - Botrányok

Sziasztok! :) 

Ismételten itt vagyok egy olyan résszel, ami után lehet, hogy ki fogtok nyírni, de azért éreztetnem kellett pár dolog következményét, mindegy. A lényeg, hogy fogalmam sincs, hogy mi lesz a véleményetek, de bízom abban, hogy tetszeni fog. :) Szerintem ez most jó lett, csak kicsit rövid, de a tartalma megvan. Jó olvasást, remélem tetszeni fog! :) 

Még pár szót szólnék arról, hogy van FACEBOOK CSOPORTJA a blognak, ahová mindig szívesen várom az olvasókat. A kövi részt lehet, hogy előbb fogom hozni, de további értesítések erejéig a publikálás napja marad a csütörtök. Az, hogy mikor érkezik attól függ, hogy mennyi időm lesz a suli mellett. 

Köszönöm, hogy olvastok, hamarosan jövök! xxx. 

Szinte már alig vártam, hogy kicsengessenek. Minden percben a falon kattogó órát lestem, mint aki nem tud betelni a látványával. Szinte semmit sem értettem meg abból, amit a tanárnő magyarázott, de ezért természetesen nem őt okoltam, hanem azokat az embereket, akik minden mozzanatomkor rám pillantottak, vagy épp elkezdtek sutyorogni. Egy rossz szappanoperában éreztem magam, ahol én voltam az a lány, aki valami szörnyű dolgot csinált és most mindenki őt utálja. Kezemből kiesett a ceruza, amint hangosan felzümmögött a csengő, másodpercek alatt pakoltam össze a cuccaim és már indultam és az ajtó felé. Elhaladtam a legutolsó pad előtt a célom és a helyem között, de ekkor az ott ülő Mercedes kitette elém a lábát, én pedig elhasaltam. Kezeimet előrenyújtva landoltam a földön, orromat majdnem lenyúztam. A teremben, ugyanabban a másodpercben hangzott fel az üvöltő röhögés, ami természetesen nekem szólt. Összeszedtem az összes még megmaradt erőmet és feltápászkodva kibillegtem az ajtón, mögöttem barátnőmmel és a húgommal. Bármennyire is akartak, most nem tudtak nekem segíteni. Ez most az én harcom lesz, a suli menő tagjaival szemben. 

Rántottam egyet a vállamon pihenő táskámon, miközben kilöktem az udvarra vezető ajtót és kiléptem a napsütésbe. A fény látványa azonnal boldogsággal töltött el, szememet lehunytam egy pillanatra, hogy átadjam magam a felém tartó D-vitaminoknak. Mélyet sóhajtva lépkedtem lefelé a lépcsőn, szívem visszaállt a rendes tempóba; ismét nyugodttá váltam. Csak az volt a baj, hogy ma még 6 ilyen előadást kell eltűrnöm, ami tuti nem lesz piskóta, főleg, hogy egyenesen a következő az irodalom óra, ahol még több kiábrándító dologgal kell majd szembenéznem. 

- Nocsak, a kis csókosunk. Hát ide merted tolni a képed? - lépett bele látókörömbe Coletta, csatlósaival együtt. És akkor, ha ez egy film, megérkeztek a plázacicák, akik uralják a sulit. Zöld szemeivel vadan tekintett az enyémbe, miközben a mellette álló 6 lány Elit és Lint szuggerálta. - Azt hiszem, a mai nap után megtanulod majd, hogy ne kezdj ki olyannal, aki messze fölötted jár - kacsintott rám, és ez erősen egy fenyegetésnek tűnt számomra, amit nem hagyhattam szó nélkül. 

- Nem én mondtam meg neki, hogy kivel kezdeményezzen jobb kapcsolatot. Valahogy rám talált, hidd el először nekem sem tetszett a dolog - válaszoltam neki fapofával, mire sátáni hangon felkacagott, de ez szinte már vinnyogásnak hangzott. 

- "Az apám ver, Mr. Horan, kérem, segítsen rajtam!" - változtatta el a hangját, mellyel engem akart imitálni, de rettenetesen rosszul csinálta. Hogy mit mondtam erre? Semmit. Eli már épp neki akart ugrani, de én egy egyszerű mozzanattal megfogtam a kezét, megfordítottam és beirányítottam az épületbe, mert közben már becsengettek. 

Soha sem éreztem ennyire megalázottnak magam, mint most. Honnan tudják a sztorit? Ki az, aki mindent tud rólam? Hiszen én mindig is csak Linnel barátkoztam! Hirtelen minden efféle gondolatot menesztettem a fejemből, mert megint a földön landoltam, de most a saját hibámból. Nem figyeltem előre, így nem láttam meg a kukát, melyet épp az egyik takarítónő tolt. Legnagyobb szerencsémre nem estem bele, mert Adeline megfogott, de még így is eltaknyoltam, vele együtt. A körülöttünk álló emberektől zengett az egész épület, míg a néni morogva megjegyezte, hogy nem álmodozni kell, hanem magam elé nézni, és már ott sem volt a helyszínen. 

- Nézzük csak, ma még hányszor fogsz elesni, Winter? - vinnyogott az egyik lány röhögve, mire teljesen megsemmisültem. 

Üvölteni akartam, pulzusom az egekbe szökött és most engem kellett lefogni, hogy nehogy nekirontsak valakinek. Naná, hogy egy ismételt dühroham. Kezeimet ökölbe szorítottam, szemeimet lehunytam és próbáltam a naplementére gondolni, mely ilyenkor mindig bejött, de ezúttal túlságosan is keveredtek az érzéseim a fájdalommal. Nem tudtam koncentrálni, nem akartam elhinni, hogy amikor végre megint minden rendben egy percre, jön valami és elrontja. Ahogy kinyitottam szemeimet megpillantottam egy üveg vizet, amint húgom felém nyújtja, ezzel is próbálva segíteni a helyzeten. Óvatosan érte nyúltam, de ekkor megláttam, hogy még a kezem is remeg. Mérgesen kitéptem magam Lin kezei közül és berontottam a terembe, majd levágódtam a helyemre. Kicsit nyugtattam magam, mindaddig, amíg Niall be nem lépett az ajtón. A hangzavar elhalkult, pulzusom már csak látványától lelassult és elöntött a nyugodtság. Komolyan ezt váltaná ki belőlem? Tényleg ennyire szeretem őt? 

- Üdvözlök mindenkit ezen a szép napon. A mai órán egy esszét kell majd írnotok, melyből meglátom, hogy milyen az írási képességetek, mert a következőkben, igenis szükségünk lesz rá - állt az asztala mögé és egy ártatlan pillanatban mosolyogva felém nézett. 

Én is egy fél vigyorra húztam a szám, jelezve neki, hogy minden rendben. Amint megfordult, hogy a táblára felírja a témákat, több 10 papírgalacsin repült felém, és mind előttem landolt. Remegő ujjakkal nyitottam ki az elsőt és elolvastam a kacskaringós betűket. "Csókos", "utcasarki", "nem érdemled meg", "ásd el magad, ha nem tudod, segítek", "hogy rohadnál ketté", "remélem, csak egy éjszakás kaland leszel neki". Az első hat elolvasása után úgy döntöttem, hogy a többit meg sem nézem, mert tudtam, hogy mi fog bennük rejtőzni. Ezekhez hasonló, vagy még rosszabb jellemzők, melyekkel engem illetnek. Egy egyszerű mozdulattal a táskámba söpörtem a cetliket és próbáltam a barátom előadására figyelni, aki természetesen megint remekelt, de még a feladatot sem értettem meg. Fejemben visszahangoztak a különböző mondatok melyeket felém intéztek, a jelenetek, melyekben megaláztak. 

- Minden rendben? - tette kezét a vállamra Niall és közel hajolt hozzám. Érintésétől megremegtem, de közelségétől elöntött a rosszullét. Mivel érdemeltem ki ezt? Miért én vagyok a szenvedő fél, ő pedig a tökéletes férfi, akit szinte meg sem érdemlek? Egy pillanat alatt rengeteg kérdés futott át az agyamon, de egyiket sem tudtam szavakba önteni, hangom elveszett. - Winter, jól vagy? Nagyon fehér lettél hirtelen - kezdett el aggodalmaskodni, de semmi oka sem volt rá. Fehér vagyok? Csak a pánikrohamom része. Nem beszélek? Túl sok dolog kavarog a fejemben. Ennek ellenére bárcsak mindez ilyen egyszerű lenne. 

- Persze, csak ma még nem ettem semmit - mosolyogtam rá, nem akartam, hogy megtudja kétségeimet. Nem akartam, hogy egy pszichopata állatnak tartson, aki bármelyik pillanatban képes egy efféle rohamot kapni. Tudtam, hogy egyszer úgyis meg kell majd tudnia, de úgy döntöttem, hogy az a pillanat nem most jött el. 

Egy óvatos puszit lehelt a homlokomra, majd visszasétált a terem elejében helyet foglaló íróasztalhoz és leülve a székre hozzálátott egy nagy halom papír átnézésnek. Az elém helyezett fehér lapra pillantottam és miután felemeltem a tollamat spontán írni kezdtem meg sem nézve a témákat. Három oldalt teleírtam mire kicsengettek és miután leadtam, azonnal a WC felé vettem az irányt, hogy megnézzem magam a tükörben, tényleg olyan fehér vagyok-e, mint azt szőke barátom mondta. Nem hazudott, a tükörképem beleolvadt a falba, haja kócosan omlott a vállára, sminkje elkenődött, tekintete vad és riadt volt. Amint lépések zaja ütötte meg a fülemet bezárkóztam az egyik fülkébe és eldöntöttem, hogy ott is maradok a nap további részében. Nem tudtam több dologgal szembe nézni, nem bírtam már. Telefonomat elővéve elhelyezkedtem úgy, hogy senki se vegye észre a jelenlétem és hallgatózni kezdtem. 

- Hülye ribi. Mégis mit képzel magáról? Ha én lennék Mr. Horan, tuti nem dőlnék be ennek a libának. Nem is értem, hogy egy férfi, hogy tudja őt szeretni - szólalt meg egy lány, miközben valaki bement a mellettem található fülkébe. 

- Az biztos, ha rajtam múlik, már holnap dobni fogja azt a cafkát. Egy zseniális ötlet fogant meg a fejemben, melynek végrehajtása már folyik is. A nap végére Horan szingli lesz - nevetett fel kacéran a harmadik. Egy erős mozdulattal letöröltem a könnyeim és próbáltam csendben maradni, mert nem akartam, hogy rájöjjenek: itt vagyok. - Olyan dolgokat kezdtem el terjeszteni Winterről, amitől mindenkinek elmegy a kedve. Soha nem lesz több barátja, ha kell még a húgát és azt az idétlen barna barátnőjét is elhódítom. Semmit sem érdemel meg!

Kezem ismét ökölbe szorult, de most elővettem a táskámból a cigis dobozomat, melyet nagy ritkán használok és miután mindhárman kimentek, rágyújtottam. A füst szétáradt a testemben, kellemes érzéssel eltöltve. Nem éreztem magam olyan jól, mint, amikor Niall a karjaiban tart, de végre normálisan is tudtam gondolkodni. Fejemet hátradöntöttem és szívtam még egyet a dohányból. 1 hónappal ezelőtt a legerősebbet vettem meg a kis közértben, pont az ilyen helyzetekre tartogatva. Még mindig tele volt az egész doboz, így miután az elsővel végeztem, nem sajnáltam meggyújtani még egyet, és ez így ment mindaddig, amíg ki nem ürült az egész épület. Testem már teljesen elernyedt, ok nélkül mosolyogtam. Sokkal jobban éreztem magam, mint eddig, szinte repestem az örömtől. 

- Winter, itt vagy bent? - hallottam meg húgom hangját. Először azt hittem, hogy csak képzelődök, de amikor kinyitottam az ajtót meg is láthattam őt a tükör előtt állva. - Már megint ezt csináltad? Hányszor magyaráztam már neked, hogy ezzel semmit sem oldasz meg?! 

- Bocs, anya - röhögtem ki és már kiléptem az ajtón, de ekkor szembetaláltam magam egy túlságosan is ismerős kék tekintettel. Ahogy megpillantott, magához rántott és karjai közé bújtatott. Lábaim megremegtek, alig tudtam magam megtartani. Látásom elhomályosult könnyeimtől, eszméletemet pedig kezdtem lassan elveszíteni. Az utolsó, amire emlékszem, hogy szólongat, de én már nem reagálok hangjára. Pillangóim sem mozgolódnak, szívem pedig teljesen elernyedt. 

~Niall~ 

Az egyik pillanatban szorosan bújt hozzám, a másikban pedig már fel kellett emelnem, mert elájult. Aggódóan Elire pillantottam, aki csak megforgatta a szemét és a kocsi felé indult. Wintert a karjaimban tartva lépkedtem utána, miközben egyre csak az ájult lány arcát lestem. Szemeit lehunyva tartotta, száját összecsukta és nagyon lassan lélegzett. Közelebb hajolva hozzá cigi szagát éreztem meg, melyet először nem akartam elhinni, de amikor zsebéből majdnem kiesett a félig üres doboz, már mindent értettem. Mit műveltem vele? Miért csinálta ezt? Rájött a titkaimra? Esetleg rám keresett a neten és kiderült számára, hogy még a tegnap esti randevúnkon is hazudtam neki? Lehetetlen. Mindenkinek meg lett mondva, hogy nem hangoztathatják kilétemet, miért használnák fel pont most a dolgot? 

- Ne aggódj, csak kiütötte magát. Rengetegszer teszi ezt, amikor rájön egy olyan roham, amin nem tud túl lépni. Túl sok volt neki a mai nap - tájékoztatott Lin, amint befektettem hozzá a még mindig alvó barátnőmet. Értetlen tekintettel pillantottam rá, de mivel nem kezdett el magyarázkodni, beszálltam a helyemre. - Majd ő elmondja, ha felébredt. A lényeg, hogy most nagy nyugalomra van szüksége, legalább 1-2 óráig. 

- Akkor hozzám viszem. Este szerintem a bulira már jövünk, remélem addigra jobban lesz - konzultáltam a lányokkal és gyorsan hazaszállítottam őket, de így is levágtam egy csomó utat, mert Adeline Elivel szállt ki. 

A visszapillantóban percenként tekintettem hátra, hogy lássam őt. Egész nap annyira hiányzott közelsége, hogy már szinte beleőrültem, most pedig ez történt. Vajon mi állhat a dolgok mögött? Az biztos, hogy semmi jó, mert elkenődött szemfestékéből ítélve még sírhatott is. Az apja most elvileg messze van tőle, így nem bánthatta, de mégis oka volt arra, hogy könnyeit hullassa. Rohamok. Egyre csak ez jutott eszembe miközben az utat figyeltem. Adeline említette a dolgot, de én még nem tudtam, hogy vannak rohamai. Egyáltalán milyenek? És miért nem mondta el? Miért nem védtem meg?