XVI. - Niall el fog ájulni

Sziasztok! :) 

Igen, itt vagyok egy elég tartalmas és szép résszel. Véget ért a szöbelis időszakom, több keringő próbám sem lesz, sőt még farsangoztam is egyet pénteken, szóval több programom egyenlőre nincs (a tanuláson kívül), így még több időt tudok a blognak szentelni, remélem ez meg is fog látszani a munkáimon. 

A résszel kapcsolatban csak annyit, hogy remélem nektek is annyira tetszeni fog, mint nekem (idáig ez a kedvencem, de fogalmam sincs, hogy miért). Köszönöm a kedves kommenteket, pipákat. Plusz egy fővel bővültünk és képzeljétek! Túl vagyunk a 3000 kattintáson. Rettenetesen hálás vagyok érte, KÖSZÖNÖM! :)) 

Hamarosan jövök xxx. 

Miután Niall elment én visszavonultam a szobámba és a fiókom mélyéről előhalásztam a naplómat, melyet még a gimnáziumi éveimben kezdtem el írni, de nem sokáig tartott a hóbort. Ennek ellenére most valahogy úgy gondoltam, hogy szükségem van arra, hogy valakinek beszéljek az érzéseimről. Elit nem akartam zavarni, és úgy véltem, hogy Lint nem igazán érdekelnék a gondolataim, így döntöttem amellett, hogy az eddig üresen álló rózsaszín lapokat betöltöm. Egy tollat is fogtam magamhoz és miután felöltöztem egy kényelmes tavaszi ruhába a kedvenc helyem felé vettem az irányt. Nagyon régen voltam ott, szóval most teljes mértékben jó ötletnek tartottam a dolgot.  Az ágak ropogtak a lábam alatt, miközben átvágtam a városszéli kis erdőn, hogy elérjek ahhoz a tisztáshoz, melyet eddig még senki sem talált meg rajtam kívül. Régen, mikor nagyon fájtak apám tettei, ide szöktem el és máris jobban voltam. Rengeteg könnyet hullattam ezen a helyen, de talán ettől vált annyira különlegessé számomra. 

Kezemmel elhajtottam egy fenyőágat és vigyázva, hogy ne menjek bele a keresztes pók hálójába elmentem mellette. Azonnal a szemem elé tárult a csodálatos hely, melyet szinte 12 évesen találtam, és az óta szinte a szentélyemmé vált. A hatalmas mező közepén egy kicsi patak csörgedezett, a fűben illatos virágok bújtak meg, melyek beszínezték az amúgy teljesen unalmas zöld pázsitot. A patak másik oldalán egy hatalmas tölgyfa állt és szinte az egész mesebelinek tűnt, sőt, más a helyemben komolyan egy álomnak hinné a helyet, de én már úgy ismertem, mint a tenyeremet. Átléptem a vizet és a fa alá telepedve kinyitottam a füzetemet. Először fogalmam sem volt, hogy mivel kezdjem, de aztán egyre több gondolat áramlott a fejembe, mígnem összezavart az egész. Kezem önálló útra kelt; írni kezdtem. 

"Összezavar, de mégis kellemes érzéssel tölt el jelenléte. Gyomromban életre kelnek a minden regényben emlegetett pillangók, szívem hevesebb ütemre vált: szinte ki akar törni helyéről. A mosoly, mely eddig ritkán vett részt az életemben az arcomra fagy és szinte le sem törölhető, olyan, mintha valaki nem engedné, hogy arcmimikát váltsak. Ezt hozza ki ő belőlem. És hogy miért? Tökéletessége szinte leplezhetetlen, kedvessége egekig törő. Emberi jó volta emeli a magasba, sőt, a felhők felé. Szíve telhetetlen, rengeteg szeretet tud adni, és olyan dolgokra képes, amiket más nem tenne meg. Másképpen hogy kerülne pont mellém ez a már szinte angyalnak tekinthető isteni teremtmény? Niall Horan, az én végzetem."

Szememmel átolvastam a sorokat, egy szó sem volt túlzás. Kezemmel tovább folytattam monológomat, melyben lassan kezdtem beszámolni minden együtt töltött időről, az akkori érzéseimről és így betelt 18 oldal. Kacskaringós betűim ott ékeskedtek 9 lapon, immár letörölhetetlenül és én nem is akartam őket eltűntetni. Zsebemben rejlő telefonom hirtelen rezegni kezdett, szám mosolyra húzódott, mert azt hittem ő az, de mikor megláttam egy ismeretlen számot a képernyőn érdeklődve vettem fel. 

- Winter Spoon. Miben segíthetek? - érdeklődtem csendesen és udvariasan. Okos telefonom elfért a tenyeremben, ebben a percben mégis nehéznek éreztem a kis eszközt. 

- Helló Winter, Louis vagyok. Louis Tomlinson - köszöntött kedvesen a vonal túlsó felén lévő új ismerősöm, amin nem győztem eléggé meglepődni. - Niall adta meg a számod - válaszolt a fejben feltett kérdésemre, mire azonnal azt hittem, hogy hangosan is kimondtam gondolatomat, de én úgy véltem, hogy biztosan nem szólaltam meg. 

- Miben segíthetek? - érdeklődtem ismét, hiszen hívásának okát még mindig nem bökte ki, én pedig szívesen visszatértem volna irományomhoz, mert azonnal eszembe jutott pár kihagyott részlet az egésszel kapcsolatban: a fiúkról szóló gondolataim. 

- Nem lenne kedved találkozni? Szeretnélek jobban megismerni és bemutatni téged valakinek, aki szerintem teljes mértékben kedvelni fogsz. 

- A legnagyobb örömmel, Louis.

- Akkor fél óra múlva a Hyde park melletti Starbucksban? 

- Tökéletes - mosolyodtam el, majd miután elköszöntünk letettem. Igaz, hogy Lou most keresztülhúzta terveimet, de a legnagyobb örömmel töltöttem volna el vele egy kis időt, hiszen én is szerettem volna többet tudni róla. 

Felkeltem a fa alól és visszafelé indultam a városba, de már rögtön tudtam, hogy nem lesz időm hazamenni a találka előtt, így azonnal a megbeszélt hely felé vettem az irányt. Füzetemet és a tollat elsüllyesztettem a táskámban és szememre tolva a napszemüvegemet lépkedtem a park felé, ami előtt szinte nyüzsögtek az emberek. A tavasz érkezésével egyre többen döntenek úgy, hogy a szabadban töltik az idejüket, így egyre több rendezvényt szerveznek. Most például egy jazz koncert volt hallható és látható, így az emberek kellemesen szórakozhattak a szintén remek zenére. Amint beléptem a kávézó ajtaján megpillantottam Lout az egyik boxban, mellette egy nagyon csinos lánnyal. Mosolyogva léptem oda hozzájuk és egy öleléssel köszöntöttem a már ismert fiút, majd tekintetemet a lányra vezettem. 

- Eleanor Calder vagyok, Louis felesége - mutatkozott be kedvesen, miközben adott két puszit. Helyet foglaltam velük szemben és úgy vártam, hogy megérkezzen a pincérünk. - Rengeteget hallottam már rólad Winter, így muszáj volt megismerjelek. A srácok nem győznek áradozni arról, hogy milyen elragadó egy személyiség vagy és szerintem a következőben Perrievel is találkozni fogsz, legalábbis már ő is rettenetesen kíváncsi rád. 

- Ó, ez meglepő, nem gondoltam volna, hogy a fiúk ennyire szimpatikusnak tartanak - néztem Louisra, aki csak mosolyogva biccentett. Amikor a korosztályom béli pincér odaért hozzánk rendeltem egy eszpresszót és folytattam monológomat. - Bevallom, örülök, hogy megismerhetlek, mert szinte teljességgel biztos voltam, hogy ha egyszer megismerem Lou barátnőjét, ez esetben feleségét, ugyanilyen lesz, mint amilyen te vagy. Tudom, hogy még nem ismerlek, de számomra az első benyomás mindent elárult. 

Louis édesen átkarolta Eleanort és tovább beszélgettünk, immár őt is bevonva a szóban forgó témákba. Egy igazán kellemes délutánt töltöttem el velük, szinte nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar újabb barátokra teszek szert, de Louist és feleségét rettenetesen megkedveltem annak ellenére is, hogy mindketten jóval idősebbek voltak nálam. Szívem szakadt meg, amikor el kellett búcsúznunk, de az órám már öt órát jelzett és még sehogy sem álltam a készülődéssel. 

Valamilyen oknál fogva a délután annyira feltöltött, hogy már cseppet sem aggódtam a randi miatt, sőt, szinte az egekben jártam a gondolattól, hogy igen, végre velem is megtörténhet egy ilyen dolog. Anya mosolyogva várt otthon, fütyörészett és ennek nagyon örültem, mert látszólag sokkal gyorsabban túl tette magát a dolgokon, mint gondoltam. Mondjuk tegnap este láttam, amint egyedül ül a hálóban és kicsit pityereg, de egy ilyen megrázkódtatás után ez semmiség. Ő rettenetesen erős ember, szinte mindenen túl tudja magát tenni. 

Utam rögtön a fürdőbe vezetett, hogy vegyek egy meleg zuhanyt és megmoshassam a hajam. Úgy döntöttem, hogy felkontyolom még akkor is, ha az Niallnek nem fog tetszeni. A szekrényem előtt álldogálva szemügyre vettem a ruhatáram, amikor megpillantottam egy vörös ruhát a tükrömre akasztva. Egy fehér cédula volt rátűzve, így azonnal megnéztem a vele járó üzenetet is. "Sok sikert, drukkolok nektek nővérkém. Azért csak óvatosan! Eli" - állt a papíron, én pedig elmosolyodtam a kedves kis üzeneten, majd félrehajítva jobban szemügyre vettem a ruhadarabot. Amint teljesen megnéztem, azonnal beleszerettem, de túl merésznek véltem felvenni. Azért felpróbáltam és rettenetesen jól állt, ennek ellenére még ki kértem anya véleményét. A hozzá választott piros magas sarkúm hangosan kopogott a padlón, amíg odaértem a konyhába, ahol anya ügyeskedett. Óvatosan elé sétáltam és vártam a reakcióját, ami abból állt, hogy elejtette a kezében tartott tányért, amit épp törölgetett és az hangos robajjal összetört a földön. 

- Istenem, de gyönyörű vagy! - eredtek meg könnyei, miközben átlépte a tányér darabkáit, és addig ölelgetett, míg majdnem megfojtott. Óvatosan eltoltam magamtól, mire ő is észbe kapott, hogy a lányát nem éppen az első igazi randevúja előtt kéne megölnie a szeretetével. - Niall el fog ájulni. 

- Köszönöm, én viszont túl merésznek tartom. 

- Ugyan! Segítek sminkelni, oké? - tolt fel maga előtt a lépcsőn ellenkezést nem tűrve. 

Leültetett a székembe a tükör elég és előhalászta a sminkkészletünket, melyet ritkán szoktam használni, mindig csak Eli piszkálta őket eddig. Anya felvitt az arcomra egy vékony alapozóréteget, majd a szemhéjam megfestéséhez kezdett. Egy gyönyörű lányt varázsolt belőlem percek alatt, szinte azt hittem, hogy varázsolt. A tükörbe nézve nem akartam hinni a szememnek, ennek ellenére mégis az én arcképem tekintett vissza rám. Felvettem egy kis kabátot az egészre, mert még kicsit hűvösnek véltem az éjszakát egy ilyen kivágott ruhához és miután elvégeztem az utolsó simításokat ijedten kaptam fel a fejem a csengő zajára. Ekkor elkapott a pánik, de anya még egyszer megdicsérte kinézetemet és kitolt a bejárathoz. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót, a hűvös levegő pedig bekúszott a kabátom alá. Niall kinézete arcon csapott és szinte már nem is éreztem elég jónak magam hozzá. Fehér inget, fekete nadrágot viselt és egy szál vörös rózsát tartott a kezében. Egyik könyökével az ajtófélfának támaszkodva állt, de mikor végigmért, azonnal kihúzta magát, száját enyhén eltátotta, majd mosolyra húzta. 

- Gyönyörű vagy - rebegte, miközben megfogva kezem, magához húzott egy ölelésre. Remegő kezeimmel átfontam nyakát és próbáltam a helyes útra terelni légzésemet, de nem ment olyan könnyen. - Csodálatosan nézel ki - suttogta fülembe, mire pillangóim életre keltek és rájöttem, hogy a mai estén biztosan egész végig velem lesznek. Karjaival szorosan ölelte derekam és azonnal megfogant a fejemben, hogy mit fog szólni, amikor majd leveszem a kabátot és meglátja a hátamon a ruha kivágott részét. a gondolatra mosolyra húztam az szám, miközben elengedtük egymást és kéz a kézben megindultunk a kocsi felé, mely az út szélén parkolt.
Niall udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és miután én már bent ültem az anyós ülésen, megkerülte a járművet és maga is beszállt. Jót szórakoztam frusztráltságán, melyet akkor vettem észre, amikor remegő kézzel a sebváltó után nyúlt és közben egy hatalmasat nyelt, melyet szerintem még a házban toporgó anya is hallott. Óvatosan a mellettem ülő fiú térdére simítottam a kezem, hogy kissé megnyugodjon, de szerintem ezzel csak azt értem el, hogy még idegesebb lett, ennek okát pedig nem tudtam. Hitetlenül megráztam a fejem miközben a telefonom után nyúltam, ami a táskámban felszólalt. Sms-em érkezett a húgomtól, aki természetesen tudta a randi időpontját és úgy döntött, hogy még egy kicsit idegesebbé tesz. "Harry mesélte, hogy Niall mit tervezett. Védekezzetek! xxx. Eli" Hangosan felnevettem a szöveget olvasva, mire Niall is érdeklődve pillantott rám egy másodpercre, és mikor felé nyújtottam a telefonom, hogy elolvassa, ő csak összehúzta a szemöldökét, majd pötyögni kezdett. Miután végzett visszaadta nekem, de a válaszhoz már nem szólhattam semmit, mert el volt küldve. "Nagyon viccesek vagytok. Mit is csináltok ti most pontosan? Szerintem nem kell sokat találgatnom. N." 
- Ügyes - pillantottam fel szőke barátomra, mire ő csak elmosolyodott, majd befordult valahová és leállította a motort. - Megérkeztünk?
- Igen, hölgyem - csatolta ki az övét, de még nem szállt ki rögtön. - Csak sajnos most be kell kötnöm a szemed, remélem nem haragszol - húzott elő a zsebéből egy fekete kendőt, melyet gondosan összehajtogatott, hogy csak a szememet tudja eltakarni vele.
- Ha vigyázol rám, és nem fogok elesni, akkor természetesen benne vagyok a dologban - egyeztem bele a játékba, mert tudtam, hogy másképp úgy sem fog oda vinni. Ha pedig elesek akkor max. így jártam.
- Ígérem.
Még egyszer ránéztem az előttünk álló utcai lámpára, melynek segítségével láttam egy bokrot, majd megfordultam, Niall pedig bekötötte a szemem. Egyre izgatottabbá váltam és ezt nem is próbáltam elrejteni, hatalmas mosolyra húztam a számat. Már akkor is biztos voltam benne, hogy életem legjobb estéjét fogom eltölteni Niallel, de komolyan lenyűgözött. Egyik kezét a derekam köré fonta, míg a másikkal az enyémet fogta és úgy adott instrukciókat ahhoz, hogy valamennyi tájékozódni tudjak a sötétségben. Igazából csigalassúsággal haladtunk, mert lépcsőzni kellett, de megérte, még akkor is, ha egyszer majdnem orra buktam tehetségemnek köszönhetően.
- Most állj meg és várj egy picit - suttogta fülembe Niall, mire kirázott a hideg. Szívem még hevesebben kezdett dobogni, azt hittem, hogy kiugrik a helyéről, viszont ekkor lekerült a szememről a kendő.
Kezemet szám elé kaptam, ahogy megláttam a kör alakú, szépen megterített asztalt a kis építmény közepén, melyen már ott illatozott a vacsoránk is. Ahogy elnéztem egy kilátóban voltunk, melyet Niall körberakott gyertyákkal, ezzel megvilágítva a helyet. Elnézve az asztal felett, megpillantottam a kivilágított várost, melyet mindig is szerettem volna megnézni és most itt van. Tekintetem a földre vezettem, mely be volt szórva vörös rózsaszirmokkal, csaknem olyanokkal, mint amilyen a kezemben pihent. Mintha ez még nem lett volna semmi sem, Niall az egyik sarokban pihenő magnóhoz lépett és bekapcsolta, melyből halkan felszólalt valami klasszikus, de nem ismertem rá, pedig én minden zeneszerzőt ismerek. Az egésznek mindez olyan hatást kölcsönzött, ami elhomályosította látásomat és csak úgy a vak világban lépkedve próbáltam megtalálni Niallt, hogy azonnal karjai közé bújva megköszönhessem neki mindezt.
- Vigyázz! - kapta el a kezem kuncogva és magához rántott. Amint pislantottam egyet tisztult a látásom, így jobbra pillantva megláttam az egyik széket, melynek majdnem nekimentem. Felemelve a fejem elvesztem Niall tekintetében, akinek édes mosoly bujkált ajkain. - Tetszik? - érdeklődött suttogva, mintha attól félne, hogy esetlegesen valaki kihallgatja a beszélgetésünket. Karjaival ismét szorosan magához húzott, tekintete pedig egy pillanat alatt váltott át kétségbeesettre, amikor már hosszabb ideje nem válaszoltam, pedig én csak a szavakat kerestem, amik teljesen eltűntek az agyamból. Mintha valaki egy gombnyomással kitörölte volna őket, direkt azért, hogy sehogy se tudjak megszólalni. Már kezdett elengedni, amikor végre vettem a bátorságot és kinyitottam a számat, de hang nem jött ki a torkomon.
- Nem is tudok megszólalni. Köszönöm - suttogtam csak, hogy megnyugtassam, miközben továbbra is a hangomat kerestem. - Sajnálom, de még soha senki sem szervezett nekem ilyen csodálatos randevút, és azt hiszem most lesokkolódtam. Minden részéért oda vagyok, nehogy azt hidd, hogy nem - mosolyodtam el, miközben megsimítottam arcát.
Megkönnyebbült sóhajtás hagyta el ajkait, a meleg levegő pedig, amit kifújt az én arcomat súrolta, így azonnal megéreztem lehelete mentolos illatát. Ahogy nyakába fúrtam a fejem orromba immár parfümjének megnyugtató aromája kúszott be, melyet élvezettel szippantottam be, és a gyomromban lakozó "lepkéim" is feltámadtak hatására. Niall egyik keze a derekamról a kabátom alatt felvándorolt a hátamra, de egy pillanatra megállt, amikor megérintette csupasz bőrömet a ruha kivágott részénél. Azonnal lehúzta a kabátomat és kíváncsiskodva tekintette meg ruhakölteményem hátulsó oldalát is. Kikészülve nyögött fel és azonnal vissza is tolta rám a dzsekimet és az asztalhoz lépett. Úgy véltem, hogy most minden bizonnyal hozzálátunk a vacsorának, így én is helyet foglaltam és kíváncsian tekintettem a tányéromba.