XIV. - Mit akarnak megint?

Sziasztok! :)

Igen, tudom, hogy késtem a résszel, amit rettenetesen sajnálok, de lebetegedtem és úgy elfogott, hogy tegnap szinte megmozdulni sem volt erőm. Valami nfluenza szerűséget kaptam el, de ma már sokkal jobban vagyok, szóval visszatértem. 

A részről csak annyit, hogy remélem tetszeni fog és szerintem aranyosra sikeredett, bár nem tudom, hogy ti pontosan mit fogtok szólni hozzá. 

Mégegyszer sajnálom a késést, hamarosan ismételten jelentkezem xxx. 

Merészen néztem Mr. Spoon szemébe, nem akartam, hogy bármi olyasmit lásson rajtam, ami a gyávaságomra vagy a félelmemre utalhat, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tartottam tőle. Hátát neki támasztotta a fának és továbbra is csak hallgatagon nézett engem, szinte már hallottam, ahogy a fogaskerekei forogtak, miközben azon gondolkodott, hogy vajon mit tegyen most velem, vagy éppen mit mondjon.

- Mit akarsz a lányomtól? - szólalt meg végül miközben szemeit összeszűkítette. Pillanatnyilag egy sorozatban éreztem magam, méghozzá egy olyan westernes részben, amikor két cowboy egymással szemben áll és azt várják, hogy a másik megmozduljon, hiszen akkor ők is előkaphatják a fegyverüket. Winter apja részéről ez volt az első "lövés" felém. 

- Miért érdekli ez önt annyira? Mindig csak bántja őt, ezért is került most kórházba - mosolyodtam el gúnyosan, nem engedhettem, hogy nyerő helyzetben érezze magát. Hiába ő a számomra sokat jelentő lány apja, még nem jelenti azt, hogy jóba kéne lennem vele. Főleg nem akkor, ha bántja Wintert. 

- Mi közöd van neked ahhoz, hogy mit csinálok a lányommal? Nincs beleszólásod az életünkbe - nevetett fel harsányan miközben közelebb lépett hozzám. Ujját felemelte és fenyítően tartotta felém. - Ha még egyszer meglátlak a közelében, esküszöm, hogy nem állok jót magamért. Nem érdekel, hogy milyen sztárocska vagy és, hogy most éppen miért tanítasz az egyetemen. Nem érdekel a múltad és a piszkos fantáziád sem Winterrel kapcsolatban, de megtiltom, hogy vele légy! 

Számat eltátottam, amikor meghallottam, hogy tudja a múltamat. Tudja, hogy ki is vagyok valójában és ezzel nőtt az esélye annak, hogy kiderüljön Winter számára az igazság. Meglepődésemet gyorsan álcáztam, mert már úgy érezte magát, hogy most aztán megfogott engem, de mikor önelégülten elmosolyodtam kissé megzavarodott. 

- Nem fogja elmondani Winternek a dolgot, előre tudom. Ha öntől tudná meg akkor nem haragudna meg rám annyira, tehát ön semmit sem érne el a dologgal. Ami pedig az eltiltást illeti, nem mondhatja meg, hogy mit tegyek és azt sem, hogy Winter mihez kezdjen az életével, mert felnőtt emberek vagyunk. És, ha velem szeretné leélni az életét? Ön nem avatkozhat bele - tártam szét a karom és mivel részemről befejeztem a beszélgetést visszamentem a kórházba. Meglepetésemre nem jött utánam, pedig teljesen abban voltam, hogy most ezzel a húzásommal megoldottam magamnak pár lila foltot a szemem alatt. 

Winter azonnal megkönnyebbült mikor visszaértem a kórtermébe teljes épségben. Lin már elment és az anyját sem találtam sehol. Ő maga is már fel volt öltözve, amin nagyon elcsodálkoztam, mert azt hittem, hogy még legalább pár napig bent tartják, de ezek szerint Wi jó eredményeket mutatott. Mosolyogva mértem végig a kis ruhába bújtatott lányt, akinek ez is teljesen jól állt. Tökéletes lábait kiemelte a szoknya, amit én örömmel vettem tudomásul. Fején ugyan még ott volt a kötés, de számomra azt hiszem így volt tökéletes. Odaléptem hozzá, füle mögé tűrtem a haját és egy hosszú puszit adtam a homlokára. Felvette a táskáját és már indulhattunk is. Nem akartam tolakodó lenni, ezért úgy döntöttem, hogy most inkább nem fogom meg a kezét, de mosolyogva vettem észre, hogy ő megtette. Óvatosan összekulcsolta ujjainkat, miközben szemembe nézett. Ez számomra sokkal többet jelentett, mint ő azt gondolta, sőt, talán mindennél fontosabb volt nekem, mert tudtam van esélyem. Rájöttem, hogy Winternek van egy oldala, amelyik nem helyesli ezt az egészet, de ugyanekkor egy olyan is, ami teljesen beleéli magát a dologba, és most ez az fele volt az erősebb.

- Mit csináljunk ma? - tudakoltam őt miközben beszálltunk a kocsimba. Bekötötte magát az övvel és csak akkor válaszolt, amikor már beindítottam a motort. 

- Menjünk el hozzád - mosolygott rám kedvesen, miközben az ablakkal bíbelődött. Átnyúltam az ő oldalára és megnyomtam a gombot, melynek segítségével lehúzódott az üveg és beáramlott a friss levegő. Londonhoz képest csodálatos idő tombolt odakint, olyan volt, mintha nyár lenne, pedig még javában a februári hónapban jártunk. Be tudtam az egészet a globális felmelegedésnek és elindultam az otthonom felé. 

Nem tudtam, hogy Wi miért szeretne odamenni, de én is sokkal jobb ötletnek tartottam, minthogy hozzájuk menjünk vagy épp a városban csatangoljunk. Tekintetem az úton tartottam, de nem tudtam nem észrevenni, hogy a mellettem ülő lány minden mozzanatomat figyeli. Kezemmel a rádió gombjához nyúltam és bekapcsoltam azt. A bent lévő CD szólalt fel, melyen szerencsémre nem volt egy dal sem tőlünk. Mosolyogva hallottam meg Keane - Somewhere only we know számának első pár ütemét, mely azonnal mosolygásra késztetett. Látszólag Winter is felvidult és mikor megszólalt a refrén velem együtt énekelt. Teljesen feldobódtunk, de mikor megláttam a Range Rovert a házam előtt, azonnal felidegesedtem. Mi a frászt keresnek megint itt? Bepánikoltam, mert nem akartam, hogy kitudódjon a titkom, de ennek ellenére nem hajthattam el, mert az túlságosan fura lenne Winter számára és azonnal sejteni kezdené, hogy van valami, amit nem mondtam el neki. 

- Maradj bent a kocsiban egy kicsit, oké? Megnézem, hogy ki jött hozzám, hívatlanul - hajoltam hozzá és nyomtam egy puszit az arcára. Bólogatva jelezte, hogy felfogta, amit mondtam neki, én pedig azonnal kipattantam a kocsiból és a lépcsőmön ülő társaság felé vettem az irányt. - Ti meg mit csináltok itt? 

- Nyugi, haver. Eljöttünk meglátogatni téged - üdvözölt Zayn mosolyogva, de nekem most épp nem volt jó kedvem. 

- Itt van velem Winter. Ha bármit mondtok neki a bandáról vagy rólunk, ígérem, hogy nem állok jót magamért! - szidtam le őket, majd visszamentem a lányért, aki immár a kocsit támasztotta az oldalával. - Gondoltam, hogy nem fogsz a kocsiban maradni! - nevettem fel, leplezve idegességem, de lehet, hogy nem voltam eléggé hihető. - Pár haverom van itt, remélem nem fognak zavarni téged. 

- Kíváncsi vagyok rájuk - indult előre és szinte meg sem várt engem. 

A fiúk reakciója egyáltalán nem az volt, mint, amit vártam. Azt hittem, hogy majd perverz viccekkel fognak engem szívatni, de ennek ellenére kedvesen bemutatkoztak, majd követtek engem a házba. Úgy látszik kissé megkomolyodtak az utóbbi időben. Mondjuk Louis még így sem bírta ki, hogy ne mondja el a véleményét Winterről, így megkaptam a "Jó csaj, haver! Pacsit!" beszólást, amin nem tudtam mit csinálni csak nevetni. Azért lehet, hogy mégiscsak hiányoztak a fiúk. Egy tálcára kikészítettem egy kis rágcsálni valót és italokat Wi segítségével és úgy döntöttem, hogy kiköltözünk a kertbe, ha már ilyen jó idő van. Liam kedvesen érdeklődött Winter felől és láttam rajta, hogy tényleg érdekli őt a lány. Harryvel találkozott a tekintetünk mire ő egyet biccentett felém ezzel is jelezve, hogy ne aggódjak a fiúkat ő már előre felkészítette egy kicsit. Igazándiból mindannyian le sem vették a szemüket Winterről, aminek örültem, mert ezzel jelezték, hogy igenis meg vannak elégedve vele. Azonnal befogadták és a tekintetükben láttam, hogy megkedvelték annak ellenére, hogy az is szóba került, hogy az apja mit művelt Wivel. Úgy éreztem, hogy tényleg jobbat tesz neki, ha beszél a dologról, és látszólag már elakadás nélkül tudja kimondani az olyan tetteket, amivek őt bántották. 

- Na, most meséljetek ti magatokról! - lökte meg egy kicsit Zayn vállát Winter haverkodóan, mire a fiú felnevetett, de a hangja kissé kétségbeesett volt. 

- Tudod, tinik voltunk, mikor mi így hárman találkoztunk. Egy gimnáziumba jelentkeztünk és azonnal legjobb haverokká váltunk, azóta tartjuk a kapcsolatot. Mondjuk mostanában kicsit elhanyagoltuk Niallt, mert mindannyiunknak családja lett, kivéve természetesen Harryt, és nem volt időnk egymásra ezért szeretnénk most bepótolni a dolgot - tekintett rám Louis miközben előadta frappáns hazugságát, de végül is jobb volt, mintha az igazság tudódott volna ki.
Teljesen jól elszórakoztunk, de sajnos el kellett menniük, mert Louist hívták és a többiek sem akartak tovább zavarni. Winter csalódottan nézett a fiúk után az ajtóból, én pedig átkaroltam őt, miközben nyomtam egy puszit a fejére. Mikor elhajtott az autó visszamentünk a házba és leültünk a tévé elé, hogy keressünk valami szórakoztatót és értelmeset. Eszembe jutott egy jó ötlet számunkra, de féltem megkérdezni a mellettem ülő lányt. Nem szerettem volna semmit sem rá erőltetni, és mivel még nem voltam biztos az érzéseiben jobbnak láttam volna nem feltenni a kérdésemet.
- Mi böki a csőröd? - szólalt meg hirtelen, mire értetlenül rá meredtem. Hogy ennek a lánynak milyen jó megfigyelő képessége van!
- Khm.. Arra gondoltam, hogy nem lenne-e kedved eljönni velem egy igazi randira, holnap. Megértem azt is, ha nem szeretnél, hiszen tudom, hogy mik a feltételeid, így ha kell nem erőltetem, csak... - magyarázkodtam, de ujjait a számra nyomta, ezzel megállítva a beszédben.
- Én lennék a legboldogabb ember, ha elmehetnék veled randizni - válaszolt alig hallhatóan, majd nyomott egy puszit a számra, amivel teljesen összezavart.
Mit sem törődve velem visszafordult a tévéhez és az Éhezők Viadalát figyelte tovább. Mosoly szaladt arcomra és ahelyett, hogy a filmre figyeltem volna, feltérképeztem arcának minden kis részét. Az pici orrát, a nagy szemeit, a szépen ívelt ajkait és a hibátlan bőrét. Tekintete rám siklott és meleg barna szemeivel az enyéimbe tekintett. Kezét felemelte és az arcomra helyezte, ujjaival gyengéden simított végig rajta le egészen a számig. Hüvelykujját végighúzta ajkaimon miközben közelebb hajolt. Még egyszer utoljára a szemembe nézett, majd lehunyta a sajátjait és megcsókolt. Meglepődni sem volt időm olyan gyorsan történt minden, de ennek ellenére bátran viszonoztam gesztusát. Kezeimet derekára helyeztem, ezzel ösztönözve őt arra, hogy átlendítse a lábát és az ölembe üljön. Egyik kezével a mellkasomon támasztotta magát, míg a másikkal hol az arcomat simogatta, hol a hajamba túrt. El sem tudtam képzelni jobb érzést, mint az ő csókját, és annak ellenére, hogy a tegnapi félénk volt, most minden érzelmünket beleadtuk. Bármennyire is voltam bizonytalan előzőleg az érzelmeiben, most már tudtam, hogy ő is úgy van velem, mint én vele. Talán az emberek számára lehetetlen egy ilyen dolog, sőt, talán erkölcstelennek gondolják, de számunkra ez teljesen tökéletes. A kapcsolatunk régen átlépte a határokat és már nem is bántam, hogy tanár lettem, mert anélkül talán soha nem ismerhettem volna meg Őt. Azt a csodálatos és makacs lányt, aki úgy látszik teljes mértékben elrabolta a szívem és kitöltött minden űrt, ami eddig ott tátongott.