XII. - Mi folyik itt?

Hello! :) Megérkeztem, remélem vártatok. Egy olyan részt hoztam, ami..hát...csak annyit mondok, hogy remélem tetszeni fog! :) Istenem, annyira izgulok, hogy mit fogtok hozzá szólni! :) Oké, lenyugodtam. 

Más. Megnyílt legújabb NIALLES BLOGOM, akit érdekel kukkantson be. Egy újabb érdekes sztorival várlak ott titeket :) 

Nos, más hozzáfűzni valóm nincs is, legalábbis azt hiszem.. csütörtökön jövök! xxx. :) 

Tekintetemmel feltérképeztem ijedt arcát, melyen a fájdalom jelei rendesen megmutatkoztak. Még mindig rózsaszín ruháját viselte, viszont egyik fehér kesztyűje eltűnt, kalapja pedig lábaim előtt hevert összetaposva. Haja kuszán omlott a vállára, a halvány smink, ami reggel még az arcát díszítette, teljesen lefolyt. Még sem ez volt számomra a legfeltűnőbb. A szobában rumli uralkodott, minden lent volt a földön, a drága tévénk pedig szintén ott hevert a többi tárgy között a padlón, képernyőjét valaki betörte. Azonnal apa képe rémlett fel bennem és tudtam a pusztítást ő végezte, de megesküdtem, hogy ha bántani merte anyámat akkor tényleg megyek a rendőrségre. 

- Mi folyik itt, minden rendben? - ültem anya mellé aggódóan és felé nyújtottam egy zsebkendőt. Válla folyamatosan rázkódott ezzel jelezve, hogy még mindig sír, de kifújta az orrát és mikor megöleltem egy kicsit jobban lett. 

- Meghalt. A tesótok meghalt. Ma voltunk az orvosnál és a doktornő kijelentette, hogy már nem él - bőgte el magát ismét és annak ellenére, hogy nem akartam, hogy új testvérem legyen még az én szemeim is könnyesek lettek. Egy nőnek az a legfájóbb, ha a szíve alatt hordott gyereknek valami baja esik és ebben az esetben már előre tudtam, hogy az én anyukám úgy össze fog zuhanni, hogy valószínűleg el kell majd küldenünk egy pszichológushoz egy idő után. 

Ebben a pillanatban hálát adtam magamnak, hogy elengedtem a húgomat Harryvel, hiszen megrémítette volna ez a kép anyáról, így is össze kell majd őt valamennyire szednem ahhoz, hogy tűrhetőbb legyen a hangulata és ne tűnjön fel Elinek, hogy ennyire ki volt bukva. A fürdőbe mentem és a sarokkádunkat megtöltöttem forró vízzel és a kedvenc illatából csepegtettem bele, így az egész helyiséget betöltötte az orgona illata. A fürdősót sem sajnáltam a mai fürdőzésre és mikor kész lettem elmentem anyáért. Először ellenkezett, de aztán végül belement a dologba. Bekísértem és hagytam, hogy levetkőzzön és beüljön a meleg vízbe. Ekkor visszatértem hozzá egy tál eperrel, melyet tejszínhabbal fújtam be és még egy kis pezsgőt is szereztem. Mindig is imádta az ehhez hasonló dolgokat, így amikor most meglátta nálam a kedvenceit azonnal felragyogtak a szemei, de ez csak pár másodpercig tartott, mert aztán megint rátört a sírógörcs. Hogy teljesen ellazuljon behoztam még a magnómat is és Debussy CD-jét helyeztem bele, hogy tényleg ki tudjon kapcsolódni. Magára hagytam, a dolog már csak rajta állt, de előre tudtam, hogy amint kissé elereszti a gondolatait jobban lesz. És hogy miért mentem be a fürdőbe szabadon mikor rajta már nem volt ruha? Mert régen, olyan 14 éves koromig mindig együtt fürödtünk. Kettőnk közös programja volt az esti fürdés, imádtuk, ahogy a forró víz eltöltötte a testünket és mivel akkor nem volt sok pénzünk meg kellett húznunk magunkat, így jött ez az ötlet. Miközben áztunk kibeszéltünk mindenféle témát, olyankor világosított fel anya a női létről, de volt, amikor csak csendesen üldögéltünk és mindkettőnk gondolata máshol járt. Viszont ez megszűnt mikor Eli rossz kislánnyá vált, így anya rá szánta azokat a perceket, én pedig egyedül ültem már a fürdőkádban. Még most is összeszorul a szívem a gondolatra mikor először történt meg ez. A húgomat hibáztattam mindenért, pedig nem ő tehetett róla. apa tanácsolta neki, hogy foglalkozzon a másik lányával is és ekkor kezdett el engem molesztálni. ekkor vált olyan ragadozóvá, ami most már túl nőtt rajta és nem tudja kezelni.
Szemeimet összeszorítottam a szörnyű gondolatra és inkább rendet tettem a nappaliban, viszont a tévével nem tudtam mit csinálni. Ott álltam csípőre tett kézzel a szoba közepén, mikor megjelent Eloise. Hatalmas vigyor virított az arcán, tekintete csillogott, innen tudtam, hogy a búcsúzásuk egy csókból állt, viszont mikor meglátott engem azonnal lefagyott a mosolya. Először arra gondolt, hogy velem tett megint apa, de mikor anya vörös szemekkel, a lila köntösében kisétált hozzánk rájött, hogy itt valószínűleg nagyobb a baj. Azonnal anyához lépett és tudtam innen már rá bízhatom a dolgot, hiszen nálam jobban ki tudja felvidítani anyát, mint a mindig életvidám és humoros húgom? A szobám felé vettem az irányt és leültem a laptopom elé, hogy a következő sorokat is megírjam a könyvembe. Közben bedobtam az egyik már kész példányomat a táskámba tudva, hogy holnapra be kell vinnem irodalomra. Ujjaimat bemelegítve doboltam az asztalon míg teljesen bekapcsolt a gép, majd megnyitottam a youtube-ot és a dokumentumot, majd gépelésbe kezdtem. Épp annál a résznél tartottam, mikor a csaj mamája meghalt a történetben, így még pont illettek is a gondolataim a részhez.
"Az emberek különféleképp gondolkodnak a halálról, hiszen mindenkinek mást jelent: félelmet, megkönnyebbülést vagy egy hosszúnak ígérkező pihenést. És hogy én mit gondolok róla? Nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet. Az életet is néha egy álomnak gondolom, így hogy lenne bármi fogalmam erről a nagyon elgondolkodtató dologról? Igazából talán félek tőle. Nem szeretném elveszíteni a szeretteimet, de ennek ellenére néha csábít is a dolog, mert akkor végre megszabadulnék ettől a kócerájtól.."
A zsebemben felszólalt a Maroon 5, mire azonnal kikaptam a telefonom. Mosoly suhant át az arcomon mikor megpillantottam a tanárom nevét a képernyőn, de fogalmam sem volt róla, hogy mit szeretne ilyen későn, főleg, hogy most váltunk el 1 órája.
- Igen? - szóltam bele érdeklődően a telefonba.
- Ki tudnál jönni egy kicsit, Wi? - érdeklődött, de azonnal bontotta is a vonalat, mintha direkt ezzel szerette volna elérni, hogy kimenjek hozzá. Felkaptam a fekete topánkám, mert az volt most hozzám a legközelebb és kirohantam.
Niall a falnak dőlve várt rám, bőrdzsekit viselt, de amúgy az öltözete ugyanaz volt, mint mikor elváltunk. Mikor meglátott félmosolyra húzta a száját és odaintett magához. Megilletődötten tekintettem szemeibe, de nem sokáig hagyta, hogy nézzem őt, mert egy piros kendővel bekötötte azt. Felnevettem a dolgon, de mikor rájöttem, hogy cseppet sem viccel kissé megijedtem. Megfogta a kezem és úgy vezetett, néha utasításokkal ellátva, hogy hová tegyem a lábam, de annyira bénának bizonyultam, hogy miután másodszorra akartam elesni úgy döntött majd ő visz. Felvett, mint a menyasszonyokat szokás, majd beültetett a kocsijába és elhajtottunk. Elég sokat utaztunk ahhoz, hogy ne tudjam merre is vagyunk pontosan, pedig olyannyira ismertem a környéket, hogy eleinte tudtam pontosan melyik utcában vagyunk bármerre is fordult el.
- Hová viszel? - nevettem, mert a kíváncsiságom kihozta belőlem, de mikor nem válaszolt kezdtem még jobban izgulni. Mikor megállt rám parancsolt, hogy maradjak a kocsiban és semmiképp sem lessek, mert azt "megemlegetem".
Engedelmes kislány létemre a fenekemen maradtam és úgy vártam, hogy végre megtudjam a nagy titkot. Mikor megingott a kocsi és hangos koppanást hallottam megijedtem, de Niall azonnal szólt, hogy ne féljek, ez csak ő volt. Körül tapogatóztam a kocsiban és rájöttem, hogy ez nem az, amit megszoktam.
- Gyere hercegnő - nyílt ki az ajtóm, Niall pedig megfogta a kezem és segített kiszállni. Jelzője miatt kissé elpirultam, de a nagy kendő miatt ez valószínűleg nem látszott. Megemelt és feltett a kocsira, majd segített elhelyezkedni, de nekem ez valahogy előhozta a fantáziám és teljesen abban voltam, hogy most el fog rabolni.
Ennek ellenére ő is mellém feküdt és végre leszedte az anyagot, ami eddig a szememet takarta. Először nem mertem kinyitni, de aztán megtettem és a csillagos ég tárult a szemem elé. A kocsiról már biztosan tudtam, hogy nem Niallé, mert sötétzöldes volt és egy "platón" feküdtünk, ami megfelelt az autó nyílt rakodóterének is. Arcomra mosoly kúszott miközben megtaláltam a tejutat és a Göncölszekér felkutatásához láttam hozzá. Kezemet a magasba emelve méregettem a távolságokat, így szerencsésen megtaláltam a keresett csillagképet, melyet sokan Nagy Medvének hívnak.
- Hogy tetszik? - szólalt meg a mellettem fekvő fiú, akiről egy pillanatra meg is feledkeztem, de akkor fejemet felé fordítva fedtem fel hatalmas vigyoromat.
- Miért hoztál ide? - tudakoltam, miközben szemébe néztem. Körülöttünk sötét volt, kék íriszei mégis úgy ragyogtak, mint a gyémántok. Kérdésem elgondolkodtatta és most ő tekintett fel a csillagos égre, de nem sokáig hagytam őt gondolkodni, mert egy hirtelen ötlet után beleböktem a bordájába. Fájdalmasan jajdult fel, de mikor tovább csikiztem hangos nevetésben tört ki. - Amúgy hol vagyunk? - ültem fel kíváncsian, ő pedig még mindig próbált levegőhöz jutni az előző akcióm miatt. Csak bokrokat és fákat láttam magunk körül, így úgy gondoltam, hogy biztosan valamelyik erdőnél köthettünk ki.
- Az egyik London melletti erdőben - ült fel hozzám és kezét óvatosan a derekamra csúsztatta. Lelöktem őket onnan, jelezve, hogy nem lenne szabad, de erre megszólalt. - Nem érdekel, hogy mi lesz, ha közelebb kerülünk egymáshoz - közölte és visszahelyezte a kezét oda, ahová előzőleg tette.
- Az állásoddal játszol, Niall - motyogtam, mert teljesen meglepődtem a mondatán.
- Nem érdekel - közölte továbbra is a szemembe nézve, de még mielőtt történhetett volna valami visszafeküdtem és a csillagokat kezdtem bámulni.
Mondatai elgondolkoztattak. Vajon ő többet szeretne? Esetlegesen én is tetszem neki? De a tanárom a fenébe is! Egy hullócsillagot pillantottam meg elhaladni az égen, mely alig pár másodpercig tartott. Kezem a szívemre tettem és azt kívántam, hogy életem további része végre ne szörnyűségekből álljon, mert míg mások pasit vagy valami drága cuccot szerettek volna, nekem pillanatnyilag erre volt a legnagyobb szükségem. Felemeltem a fejem, de Niallt nem találtam sehol, így ijedten pattantam le a járműről.
- Niall! - kiáltottam el magam, de senki sem reagált. Megnéztem őt a  kocsiban, de nem volt ott, így még idegesebbé váltam. Hová tűnhetett? - Niall? - ordítottam el magam még egyszer mikor megrezzent az egyik bokor. A szememet rajta tartottam és megnyugodtam, amikor előbújt belőle az immár már bőrdzseki nélküli fiú.
Mosolyra húzta ajkait, mikor meglátott, de tekintetében láttam a sajnálatot. Közel lépett hozzám és miközben bocsánatot kért, amiért eltűnt fülem mögé tűrte a hajam. Szabad kezével megfogta az enyémet és együtt beszálltunk az autóba, mert tudtuk, hogy ideje menni, hiszen holnap iskola van. Az út igazából csendben telt, mindketten fáradtak voltunk és agyaltunk. Szemeim lejátszódott ismét a jelenet, amint anyámat sírni láttam és szívem összeszorult. Hiába viselkedtem felnőttesen, azért megviselt, hogy így kellett őt látnom. Utálom ha azok az emberek sírnak, akiket szeretek, főleg ha ez az illető a saját anyám. Olyankor nekem is kedvem lenne hozzá csakhogy őt felvidítsam. Niall leparkolt és kikapcsolta az övét. Én is így tettem és felé fordultam, hogy elköszönjek tőle, de túl közel találtam őt magamhoz. Ujját állam alá vezetve gyengéden felemelte a fejem, miközben egyre közelebb hajolt hozzám. Tekintetével még egyszer kérdőn rám nézett, mikor csak pislantottam egy hosszút, szavak nélkül is jelezve beleegyezésemet. Ajkait először csak hozzáérintette az enyémekhez, majd lassan csókolni kezdett. Az érzés úgy csapott belém, mint a villám, testem belebizsergett és kirázott a hideg. Egyik kezem a hajába vezettem és csak a pillanatnak éltem. Pillangóim életre keltek és néhány meg is ölte magát a hatás érdekében, miközben Niall gyengéden végigsimított az arcomon hüvelykujjával. Ebbe a csókba olyan érzéseket sürített bele, amiket nem értettem. Úgy éreztem, mintha már rég óta várt volna arra, hogy ajkaink összeforrjanak. Derekamnál fogva húzott egyre közelebb magához, én pedig már szinte rajta ültem a kéziféken, de abban a pillanatban még az sem érdekelt, hogy az apám megláthat minket. Még egyszer beletúrtam szőke hajában, miközben lassan elváltunk egymástól a levegőhiány miatt. Homlokát az enyémnek döntötte és úgy próbálta lassítani légzését. Tekintetünk egybeforrt és legszívesebben nem engedtem volna el, de lassan el kellett tőle húzódnom. Nem lett volna szabad megtennünk ezt az egészet. Ijedten kapott a kezem után, tekintete riadt volt, de mikor mosolyogva nyomtam még egy puszit az arcára elengedett. Mély sóhajtás közepette szálltam ki és megvártam, hogy elhajtson. Karom még mindig libabőrös volt, szívem pedig kiakart ugrani a helyéről, de kellemesen éreztem magam most először az életben. Végre van, aki engem is szeret.