VII. - Hogy tehette?

 Sziasztok! :) 

Meghoztam a következő részt, mely ismét izgalmakkal teli. Főszereplőink talán végre közelebb kerülnek egymáshoz, de az is lehet, hogy még jobban eltávolodnak. Remélem tetszeni fog nektek, köszönöm szépen a pipákat és a 620+ kattintást! Hamarosan jelentkezem xxx.

~Niall~

Elegem volt már abból, hogy nem akar velem beszélni. Beszálltam az autómba és a házuk felé vettem az irányt, amikor megláttam a járdán sétálni lehajtott fejjel. Megálltam és kiszállva megragadtam a kezét, majd beráncigáltam a kocsimba. Ijedten tekintett rám, de én próbáltam megnyugtatni, miközben bekapcsoltam az övét. Winter elég megviseltnek látszott, így azonnal tudtam, hogy valami nincs rendben. Fájt így látnom őt, amit még magam sem értettem. Valószínűleg csak azért viselem magamon annyira a sorsát, mert senki sem érdemli meg, hogy az apja ilyen módon bánjon vele. Főleg nem Wivel, aki szerintem a világ legokosabb és legtökéletesebb lánya. Miért is akarná őt valaki bántani?

- Azért ezt nem kellett volna tanár úr - motyogta idegesen kibámulva az ablakon, mire felkaptam a fejem.

- Miért lettem megint tanár úr, Wi? Valami rosszat mondtam vagy tettem? - tekintettem rá egy pillanatra, miközben kifelé hajtottam a városból. Nyugodt környezetre volt szüksége, hogy beszélni tudjon és ezt anélkül is tudtam, hogy mondta volna.

- Nem tett ön semmit, minden az én hibám - suttogta azt remélve, hogy nem hallom meg, de eljutott a fülemig. Miért ostorozza magát? Ez is az apja hibája!

Mikor úgy éreztem, hogy elég messze vagyunk a várostól megálltam és kicsatolva az övem teljesen felé fordultam. Ő még mindig a tájat leste, de végül rám tekintett. Szemei értelmetlenségtől ragyogtak, de valami mást is láttam bennük. Félelmet. Nem akartam, hogy féljen, mert tőlem nem kell, én sohasem bántanám. Ennek ellenére mégis van egy olyan dolog az életemben, amibe nem avathatom be és ez fáj. A múltkor is már majdnem lebuktam, még szerencse, hogy megláttam, amint a képeket nézegeti. Lassan el kéne tennem az emlékeket. Kezét lassan emelte fel és megsimította a helyet, ahol meglátszott az apja nyoma. Amint hozzáért az ujja felszisszentem, mert kissé fájt már ettől is, de ennek ellenére nem engedtem, hogy elvegye a kezét. Tekintete üvegessé vált, úgy nézett a szemembe. Nem akartam, hogy sírjon, elég volt egyszer úgy látnom őt.

- Mit tett veled, Wi? - kérdeztem csendesen. Szemét lesütötte, így azonnal tudtam, hogy nem fog jót mondani, de ennek ellenére próbáltam bátorságot önteni belé.

- Bántott, megint - dadogta halkan. - AZT tette velem Niall. A saját lányával! - zokogott fel, az én szemeim pedig kikerekedtek. Biztos csak nem hallottam jól - nyugtattam magam, de végül rájöttem, hogy hülye vagyok. Mindent hallottam, csak épp nem szerettem volna elhinni. Hogy tehette ezt?

Visszafordultam a kormányhoz, melyet idegesen megütöttem, de ezzel csak azt értem el, hogy Winter megijedt tőlem. Sajnálkozó pillantásokkal tekintettem rá, majd magamhoz vontam és szorosan átöleltem. Fejét a nyakamba fúrva zokogott és a világ minden pénzéért sem engedett volna el, pont úgy, mint a múltkor, amikor be kellett volna mennie a pszichológushoz. Akkor nem értettem, hogy mi szüksége lenne rá, de most már tudom, hogy minél többet találkozik egy olyan emberrel, akinek kibeszélheti a gondjait, annál jobban lesz, mert most teljesen szét van esve.

Winter személyisége igazából nagyon érdekes, legalábbis szerintem, sőt az egész élete az. Ő egy olyan lány, aki mindenben benne van, de ennek ellenére a tanulás és a céljai a legfontosabbak a számára. Aztán ott van az is, hogy bármilyen problémája van, ő szeretné őket megoldani, egyedül, ami egy nagy dolog, de néha egy nagy hátrány is egyben. Senki sem képes megoldani mindent egymaga, de ennek ellenére benne van egy olyan makacsság, ami miatt nem kér segítséget senkitől. Már miért is kérne? Az nem ő lenne. Lassan elhúzódott tőlem, de a szemkontaktust továbbra is tartotta.

- Miért voltál velem olyan ellenséges az első napokban? - tettem fel a kérdésemet, mely már régen érlelődött a fejemben. Winter óvatosan elmosolyodott, majd hozzákezdett a magyarázathoz.

- Mr. Parker mindig is a kedvenc tanárom volt, így nagyon csalódott voltam, mikor megtudtam, hogy elmegy nyugdíjba, viszont, amikor meghallottam, hogy egy fiatalt vesznek fel a helyére ideges lettem. Azt hittem, hogy tőled, majd semmit sem fogunk tanulni és, hogy az egész irodalom óra arról fog szólni, hogy a lányok nyáladzanak utánad, de kellemesen csalódtam - mosolygott továbbra is, aminek örültem. Könnyeit keze segítségével törölte le, miközben a reakciómat várta, de én csak beindítottam az autót és hazavittem őt. Mindent megtudtam, amit szerettem volna és most már nem akartam feltartani. Mielőtt kiszállt volna az autóból, még visszarántottam.

- Remélem a hétvégére semmi programod sincs, mert eljössz hozzám vacsorára - hívtam meg őt hozzám, de kétségbeesetten lesütötte a szemét.

- Niall, te a tanárom vagy és nem hinném, hogy.. - kezdte, de a szájára tettem az ujjam, mire elhallgatott.

- Ez nem randi, csak szeretném jobban megismerni az egyik tanítványom. Hétre érted jövök - engedtem el végre, miután bólintással jelezte beleegyezését.

Ismét beindítottam a motort és mikor meggyőződtem róla, hogy Winter bement, elindultam haza. Gondolataim ide-oda csapongtak, de közben muszáj volt az utat figyelnem, mert nem akartam a holnapi vacsorát a sürgősségin elfogyasztani. Ennek ellenére, majdnem sikerült karamboloznom, mikor egy őrült kilépett elém az útra, pedig látta, hogy most az autóknak kell mennie és a gyalogosnak piros van. Amilyen gyorsan csak tudtam lefékeztem és ijedten tekintettem az ismerős férfire. Mikor felém fordult az arcát is megpillanthattam és azonnal felismertem Winter apját. Gúnyosan mosolygott rám, miközben mögöttem már dudáltak, hogy menjek, de ő még mindig egy helyben állt. Én is megnyomtam a dudát, mire végre eltávozott az útból, de arca még otthon is felrémlett bennem.

- Szia édesem, haza jöttem! - ütötte meg a fülem barátnőm hangja, miközben beljebb lépett. Én már a kanapén ültem, fejemet a tenyerembe temetve, ami miatt ő jól meg is ijedt. - Mi történt kincsem? - ült mellém és maga felé fordította az arcomat. szemébe néztem, de nem válaszoltam a kérdésére, csak ajkaimat az övéire tapasztottam. Örömmel vette észre, hogy megint van programunk éjszakára, mikor kibújtattam a felsőjéből. Most erre volt szükségem, bármennyire is éreztem magam szörnyű embernek.

Reggel arra ébredtem, hogy a szemembe süt a nap. Természetesen a redőnyök felhúzva maradtak, így az első napsugarak azonnal betaláltak a hálónkba. Mosolyogva néztem végig az angyalian szuszogó lányon, majd kiszálltam az ágyból és hordható ruha után kutattam. Felvettem egy szürke melegítőt és egy fehér pólót, és lebaktattam a konyhába, hogy készítsek egy kis reggelit magunknak. Tekintetem hirtelen barátnőm táskájára siklott, ami mellett ott rezgett a telefonja. Megnéztem a képernyőt, melyen az Adam név állt, így azonnal felvettem a készüléket.

- Itt Niall Horan. Ha a barátnőmet keresed még alszik - szóltam bele a telefonba megelőzve a fiút, aki azonnal lesokkolódott szerintem, mert nem mert megszólalni. - Ki keresi?

- A másik barátja. Téged is becsapott? - érdeklődött mérges hangon a fiú a vonalból, mire én teljesen lefagytam. Arra észleltem fel, hogy valaki kiveszi a kezemből a telefont és gyorsan szabadkozni kezd. Blair idegesen hadonászott és a telefonba beszélt, de miután letette félve felém fordult.

- Mit mondott neked? - érdeklődött halkan. Kezeimet a tarkómra tettem és próbáltam lenyugtatni magam. Hogy lehettem ennyire vak, hogy elhittem, azt, hogy ő szeret? Egy ilyen lány, engem szeretne? Túlságosan is felettem áll.

- Épp eleget ahhoz, hogy most azonnal kidobjalak. Tűnés a házamból, Blair! - üvöltöttem rá, mire ő megszeppent, de azonnal szedegette is a cuccait, hogy elhúzza a csíkot. Utamat ismét a konyha felé indítottam, hogy neki álljak a vacsorának, annak ellenére, hogy még csak dél volt.

Eldöntöttem, hogy a különleges alkalom miatt nem Nando's kaját fogunk enni, hanem valóban én készítem majd el a vacsorát. Először el kellett mennem a boltba, hogy megvegyem a húst és a további hozzávalókat, valamint egy üveg bort is beszereztem. Otthon aztán neki álltam a dolognak, miután bekapcsoltam egy kis zenét. A bent hagyott CD megszólalt és mikor meghallottam a múltamra emlékeztető dal első pár taktusát rájöttem, hogy valószínűleg rettenetesen régen kapcsoltam be a CD lejátszómat. Azonnal áthajtottam a rádióra, nem voltam kíváncsi a régi énemre, pedig tudtam, hogy elkerülhetetlen az, hogy ne jusson eszembe minden nap. Vagy megállít egy fiatal lány azzal a kérdéssel, hogy "Te vagy Niall Horan?" vagy pedig meghallom magunkat a valahol. Olyan erősen vágtam fejbe magam, ahogy csak tudtam, hogy végre befejezzem a múltammal való törődést. Inkább a jövőmre kellene koncentrálnom. Arra, hogy segítsek Winternek ezt az egészet túl vészelni, hogy aztán sokkal több is kialakulhasson közöttünk...vagy én tényleg ezt szeretném? Hiszen akkor búcsút mondhatnék az állásomnak! A múltkor már így is rám szóltak.

"Bementem a tanáriba, hogy főzzek magamnak egy kávét, mikor az igazgatónő behívott magához. Lemondtam a finom italról és bementem az irodájába, ahol megkért, hogy foglaljak helyet.

- Csak azért hívtam be önt Mr. Horan, mert kaptam pár olyan dologról fülest, hogy önért az összes nőnemű hallgatónk rajong és, hogy ön sem táplál semleges érzéseket Winter Spoon kisasszony iránt. Arra szeretném figyelmeztetni önt, hogy amennyiben szorosabb kapcsolatba kerül a lánnyal vagy bármelyik másik hölggyel ki kell hogy rúgjam és az nem mutatna szépen az ön aktájában. Kérem tehát, hogy az órákon kívül ne keresse fel őt, különben búcsút mondhat az állásának! - parancsolt rám felettesem, én pedig megígértem, hogy nem lesz semmiféle kapcsolatom senkivel sem."

Most mégis itt tartok, hogy az egyik tanítványommal készülök vacsorázni. Játsszak az eséllyel, hogy kirúgjanak, vagy hagyjam az egészet? De ha ezek után békén hagyom Wit és nem beszélek vele, akkor megint csalódni fog valakiben és nem hinném, hogy azon túl tudna lépni. Most adtam neki egy halvány reményt, és ha ezt összetörném ő is megtörne és hagyná magát még jobban sodródni az árral. Már most is azt csinálja, de néha még van ereje szembe szállni azokkal az emberekkel, akik bántják őt, de mi lenne ha én is becsapnám? Erre még gondolni sem merek!

Mikor a szósz már javában főlt, egy kicsit leültem a laptopom elé, hogy megnézzem mi újság a közösségi oldalaimon. Egy-egy kedvesebb rajongó tweetelt nekem, akiknek szívesen válaszoltam is és megnéztem a többiek oldalát. Mindannyian képeket töltöttek fel a barátnőjükről vagy épp arról, hogy filmeznek. Láttam, hogy Louis és Harry még mindig tartják a kapcsolatot egymással és azt is észre vettem, hogy Perri és Sophia barátsága miatt Liam és Zayn is együtt töltött egy csomó időt mostanában. Úgy látszik, hogy csak én lógok ki a sorból és annak ellenére, hogy például Harry itt lakik egy köpésre, nem találkozom vele soha. Talán megharagudtak rám? Hiszen nekem lenne okom rá! Azt hiszem ez így jobb is. Amíg nem keresnek fel engem újra, addig talán tudok normális életet is élni. Mondjuk azért hiányoznak..

Gyorsan kinyomtam a laptopot, mert megláttam, hogy már hat óra. Feltettem a vizet melegedni, hogy ki tudjam majd főzni benne a tésztát, miközben felrohantam és átöltözzek. Úgy döntöttem most hagyom az öltönyt, így csak felvettem egy fekete farmert egy fehér inggel és már kész is voltam. A hajam beállítottam, hogy rendesen nézzen ki, de mégis kócos legyen és befújtam magam. Leérve a konyhába gyorsan megfőztem a tésztát és már indultam is Winterért. Izgultam, de ennek ellenére tudtam, hogy ez az egész jól fog elsülni.