IX. - Kérlek, vigyél haza!

Sziasztok! :) Meghoztam a kilencedik részt, és el sem hiszem, de túl léptük az ezer kattintást. Rettenetesen hálás vagyok, hiszen még egy új olvasóval is gazdagodtam. Azt hiszem nem ezt vártam, szinte biztos voltam, hogy ez a blogom is a süllyesztőbe fog kerülni, de már látom, hogy valakit mégis érdekel. Köszönöm! :) 

A részről csak annyit, hogy szerintem érdekes, de egyben aranyos is lett. Nem tudom, hogy nektek mennyire fog tetszeni, de bevallom, ha még nem volt elég ennyi bonyodalom - legalábbis a mai részig - akkor előre megígérem, hogy a következők sem lesznek épp nyugisak. 

Hamarosan ismét jelentkezem xxx. 

Húgom fantáziája azonnal beindult, mikor meghallotta, hogy annál az illetőnél alszom, akivel vacsorázni voltam. Hiába tájékoztattam a dologról, miszerint biztosan nem fog semmi sem történni, teljesen bezsongott és azonnal a fiú nevét szerette volna tudni. Ekkor viszont már elég nagy bajba kerültem, mert nem tudtam, hogy mit mondjak. 

- Az maradjon titok, oké? Reggel jövök - köszöntem el és még mielőtt mondhatott volna valamit kinyomtam a telefont. A táskámban kezdtem kutatni, melyből kivettem a pólót és az alsónadrágot, melyet a múltkor Niall adott. - Visszahoztam a cuccaid, amiket adtál a múltkor - kiáltottam, mert nem tudtam, hogy most pontosan merre is lehet. 

- Rendben, de nem kell kiabálni - simított végig a vállamon a kezével, amitől megijedtem és hátrafordultam. Csintalan mosoly ült ki az arcára, én pedig nem akartam elhinni, hogy komolyan ennyire megijedtem, de végül is egy pedofil apával ez jár. 

Feltűnt, hogy más felső van rajta, így jobban megnéztem és rájöttem, hogy átöltözött. Egy egyszerű szürke melegítőnadrágot és fekete 'I love NY'-os pólót vett magára. Még nem láttam efféle ruhában, így kissé ledöbbentem, de rájöttem, hogy semmi okom sincs rá, mert ugyanúgy van rajta ruha és nem félmeztelenül mutogatja magát előttem. Örültem annak, hogy nem használta ki, hogy itt maradok és nem akarta másfelé terelni a kapcsolatunkat, amit most még talán kapcsolatnak sem lehet mondani. Elvette tőlem a ruhákat és intett, hogy kövessem őt. Fogtam a táskámat és úgy mentem utána az emeletre, ahol bevezetett az egyik szobába. 

- Remélem megfelel a szoba, ruhát pedig ha szeretnéd adhatok - mosolygott rám. 

- Tudod, valahogy előre gondoltam, hogy hoznom kell magammal váltóruhát, mert a múltkori dolgok után úgy láttam, hogy bármelyik pillanatban leszórhatom magam valamivel, így betettem egy melegítőt, az teljesen meg fog felelni számomra - csaptam a táskámra, melyet azonnal le is dobtam az ágyra, mely szépen meg volt vetve. 

A szoba amúgy teljes mértékben elnyerte a tetszésemet, furcsa volt mégis gyönyörű. A fal színe olyan szürkésnek hatott, miközben az ágy inkább lila színben úszott. A csillár szintén lilás volt, de más színű dekorációs tárgyak is voltak rajta. Az ággyal szembe a falon egy nagy kép díszelgett a párizsi Eiffel-toronyról, míg mellette a másik falon egy nagy "beach" feliratot raktak ki. Ennek ellenére az ablak volt a legegyszerűbb dolog a helységben: fehér függöny borította, mely a földig ért. Niall a fehér szőnyegen állt és figyelt engem, míg körbenéztem, aztán felvont szemöldökkel várta a reakciómat.

- Ez nagyon szép - húztam végig a kezem a takarón, Niall pedig felsóhajtott a megkönnyebbültségtől. 

- Akkor én hagylak is átöltözni. Lent megtalálsz - kacsintott rám még egyszer utoljára, majd eltűnt és maga után be is csukta az ajtót.

Levettem a nyakláncom és a ruhámat is, így simán fehérneműben álltam a szoba közepén. Kihalásztam a táskámból a piros nadrágomat és a fehér haskimutatós felsőmet, melyet tökéletesnek tartottam alvásra és a benne való mutatkozásra is. Gyorsan felkaptam a piros-fehér csíkos meleg zoknimat, majd a többi ruhát is. Mielőtt lementem volna még belestem abba a szobába, ahol az előbb Niall rám talált. Felkapcsoltam a lámpát, de talán nem kellett volna, mert őrült nagy rumli terült a szemem elé. Az ágyon összegabalyodva állt az ágynemű, és ruhák hevertek szanaszét. Mikor megláttam egy női bugyit, rögtön rájöttem, hogy mi történhetett itt és azonnal elundorodtam az egésztől. 

- Látom nagyon tetszik neked a szobám - hallottam meg magam mögül Niall hangját, és sikerült ismét megijesztenie. - Ne félj már tőlem! - nevetett fel, majd azonnal elvörösödött, mikor meglátta, hogy mit néztem az előbb. - Ez nem az, amire gondolsz! - szabadkozott azonnal, mire én felnevettem. 

- Nekem nem kell szabadkoznod, megértem én, hogy van barátnőd, a te korodban ez normális - nevettem még mindig, de mivel ő nem tette ezt, abbahagytam és érdeklődve tekintettem rá. - Valami rosszat mondtam?

- Csak VOLT barátnőm. Ma reggel megtudtam, hogy nem én voltam az egyedüli férfi az életében - ült le az ágyára odébb tolva az ágynemű kupacot. Idegesen tördelni kezdtem a kezem, mert nem tudtam, hogy most mit tegyek. Nem voltam még olyan helyzetben, hogy egy fiút kelljen vigasztalnom.

Végül leültem mellé és bátorítóan a vállára tettem a kezem. Nem ment más, nem mertem megölelni, féltem, hogy rossz jelként veszi majd, de mikor ő rántott karjai közé, lassan én kezdtem kételkedni abban, hogy szerinte is még a tanár-diák kapcsolatban vagyunk. Jó, az én nézőpontomban már rég nem ott voltunk, mert olyan volt ő számomra, mint egy rég nem látott barát, aki segít túlvészelni mindent, de nem akartam, hogy ezt ő is tudja. Kezei a derekamra siklottak és mivel a felsőm nem volt túl hosszú ezért ujjait a bőrömön éreztem. Testemen végigfutott a hideg és, ahogy ránéztem a kezemre láttam, hogy libabőrös lettem. Egy pillanatra megállt, mert maga is megijedt a tudattól, hogy nem ruhán keresztül ér hozzám, de aztán felbátorodott és oda helyezte a kezét, ahová először szerette volna. Fejét nyakamba fúrta és szorosan tartott, miközben én kezdtem egyre furcsábban érezni magam. Miért teszi ezt? Miért ilyen közvetlen mindig? Amilyen gyorsan csak tudtam kibújtam öleléséből és a szoba legtávolabbi részébe léptem. 

- Mégis szeretném ha haza vinnél, Niall - közöltem ridegen. Nem tudtam hirtelen, hogy miért lettem ilyen, de talán megijesztett a tudat, hogy köztünk soha nem lehet semmi sem, ő pedig megölelt. 

- Én, sajnálom Wi. Nem akartam.. - kezdett szabadkozni és felállt, hogy közelebb jöjjön hozzám, de magam elé emeltem a kezem, hogy jelezzem neki, jobb ha most tartja a távolságot. Lemondóan tekintett rám, szemében mást véltem felfedezni, mint eddig. - Rendben, hozd a cuccod és hazaviszlek. 

Egy megkönnyebbült sóhaj szökött fel belőlem és azonnal elindultam a dolgaimért, még csak át sem öltöztem. Az lebegett a szemem előtt, hogy minél előbb el szeretném hagyni ezt a házat, így már az ajtó előtt tolongtam, mikor Niall még csak lesétált a lépcsőn, felém. Tekintete bűnbánó volt, mely egy kicsit bűntudatot ébresztett bennem, de tudtam, hogy ez így lesz jó. Minél kevesebbet találkozunk/beszélünk annál szebb lehet az életünk. 

Hamar a házunk elé értünk, ahol azonnal ki akartam pattanni, de ő megfogta a kezem és visszarántott. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és nem szeretett volna elengedni. Azt hittem, hogy ismét túl fogja lépni a határokat, melyeket megszabtunk, de végül engedett a szorításon és csak ennyit mondott: 

- Remélem nem haragszol meg rám, Winter - közölte fagyosan, majd elengedett és mikor egy lépésnyit eltávolodtam a kocsitól, azonnal elment. Jó pár percig bámultam a jármű után, de végül bementem a házba, ahol már mindenki aludt.
Csendesen lopóztam fel a szobámba és már átvettem a pizsamámat, mikor valaki benyitott. Azt hittem, hogy Eloise lesz az, de mikor megláttam apa alakját a küszöbnél azonnal megijedtem. Vad tekintettel méregetett, majd belépett és becsukta maga után az ajtómat. Az íróasztalomhoz lépett és a képeket kezdte nézni, melyeket kitettem oda. Tekintete megakadt a tancuccaimon és gúnyos mosolyra húzta a száját. Persze, hogy a kupac tetején az irodalom könyvem szerepelt!
- Gondolom azzal a kis buzival töltötted az estédet, nem? - fordult felém. Ahogy a lámpa megvilágította egy vérszomjas ragadozónak tűnt, akinek még a szemei is világítanak. - Nem is kell felelned, láttam, amikor segített beszállni az autóba, viszont most túl gyorsan elhajtott, talán rájött, hogy nem ő volt neked az első?
Nem mertem megszólalni, pedig belül üvöltöttem és olyan szavakat vágtam a fejéhez, melyeket soha sem mertem volna kimondani a valóságban. Tekintetét végigfuttatta rajtam, de végül nem tett semmit, csendesen kivonult a szobámból. Mély sóhajtás tört fel belőlem mikor rájöttem, hogy ma csak szavakkal bántott. Lehet, hogy nem mondta ki szó szerint, de arra célzott, hogy én egy utcasarkon álló lány vagyok.
Reggel fáradtan ébredtem úgy éreztem nem aludtam eleget, de ennek ellenére kikeltem az ágyból, mert veszekedés ütötte meg a fülem. Két férfi hangot hallottam, így nem is tudtam, hogy ki lehet itt nálunk, de mikor egy nő is beleszólt a dologba, magam is lesétáltam a nappaliba. Apámat és anyámat pillantottam meg Niall társaságában. Apának vörös volt a feje, innen tudtam, hogy rettenetesen mérges, anya pedig kérlelő hangon beszélt az előbb említett férfihez.
- Niall? - lepődtem meg teljesen. Ő rám kapta a tekintetét és azonnal megindult felém, de apa visszarántotta. - Hagyd őt békén! - rohantam le a lépcsőn és azonnal elkezdtem ütni apát ott, ahol értem. Harsány nevetése állított meg a dologban, nem hitte el, hogy ellenszegülök neki.
- Hagyd, hogy beszéljenek, David! Csak pár szó, még nem a világ vége! - szólt rá apára anya, aki végül elengedte a tanáromat és ketten kivonultak a konyhába. Ijedten tekintettem a kissé zilált fiúra, aki szintén az én tekintetemet kereste.
- Jól vagy? - álltam közvetlen elé és úgy szuggeráltam mindenét, dulakodásra jel után kutatva.
- Igen, - tűrte a fülem mögé az arcomba hullott hajam, - de beszélhetnénk?
- Gyere - ragadtam meg a kezét és figyelve arra, hogy nehogy felbukkanjon ismét apa, felvezettem őt a szobámba. - Annyira sajnálom, hogy ismét majdnem neked ugrott, ez is az én hibám. Nem kellett volna ide jönnöd, nem tudod, hogy a saját életedet kockáztatod? - rohantam le azonnal, mikor becsuktam magam mögött az ajtót.
- Érted kockáztatnám! - szólalt fel, de azonnal meg is bánta, amit mondott. - Olyan hülye vagyok! Sajnálom a tegnap estét, ezért jöttem ide, hogy bocsánatot kérjek, tényleg túl léptem a határokat, pedig tudtam, hogy mit lehet és mit nem!
Idegesen hadonászott maga körül, miközben próbálta kimagyarázni magát és annak ellenére, hogy irodalom tanár, most nem használta a szókincsét, mindent ugyanazzal a szóval szeretett volna leírni. Mosoly kúszott az arcomra, bár fogalmam sem volt, hogy miért. Tekintetemmel végig mértem őt, és rájöttem, hogy biztosan nem sokat szöszmötölt a kinézetével otthon, mert egy egyszerű farmerben és felsőben volt. Szemei alatt halvány karikák ékeskedtek, alváshiányra utalva és ez meghatott. Azért jött ide reggel kilenc órakor és azért nem aludt, mert tegnap este túl lépte a határokat? Ennél aranyosabbat még nem láttam/hallottam.
- Jól van, megbocsátok, nehogy még le is térdelj előttem! - nevettem fel, mire szemei kikerekedtek, majd mikor megértette, hogy mit mondtam, hozzám rohant és felemelve megpörgetett. Mikor letett a földre, most én bújtam hozzá, ő pedig először félt, de utána bátran szorított magához.